Vágólapra másolva!
A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában kíván továbbtanulni, a legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE. A következő tanévtől hat egyetem alapítványi fenntartásba kerül, így újabb területeken válik vonzóbbá, versenyképesebbé a felsőoktatás - írja a Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtóközleménye.
Vágólapra másolva!

A minisztérium kommunikációs főosztályának támogatása szerint a szeptemberben induló képzésekre összesen 91 460-an jelentkeztek. A legtöbben – 57 799-en – alapképzést jelöltek meg első helyen. Osztatlan képzésre 11 719-en, felsőoktatási szakképzésre 5132-en, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül pedig mesterképzésre 16 810-en jelentkeztek első helyen.

Az állami ösztöndíjas képzéseket 81 350-en jelölték meg elsőként, míg az önköltséges képzési formát 10 110-en vállalnák.

Az első helyes jelentkezők közül a legtöbben változatlanul az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választották. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépülete Forrás: Origo

A sajtóközlemény szerint a kormány célja az, hogy a magyar fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert a felsőoktatásban, jobb egyetemeken tanulva értékesebb diplomát kapjanak, így sikeresebben állhassák meg helyüket az életben és a munkaerőpiacon. A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében az előterjesztő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásához kéri az Országgyűlés támogatását. A tervezett intézkedések elsődleges

célja a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet megteremtése a felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében.

A jelentkezők számának idei csökkenése igazolja a beavatkozások, a felsőoktatás korszerűsítése és nemzetköziesítése érdekében tervezett újabb lépések indokoltságát.

A Debreceni Egyetem a második legnépszerűbb a felsőoktatási intézmény a 2020-as év felvételi jelentkezői között Forrás: unideb.hu

Az első helyes jelentkezők alapján

a legnépszerűbb képzési területek idén a gazdaságtudományi (20 171 fő), a bölcsészettudományi (10 972 fő) és a műszaki (9888 fő) szakirányok.

Az első helyes jelentkezők közül a legtöbben változatlanul az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választották, a képzeletbeli dobogóra két vidéki intézmény, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is felfért.

Az általános felsőoktatási felvételi eljárásban a jelentkezők legkedveltebb intézményeinek képzeletbeli dobogójára a Szegedi Tudományegyetem is felfért. Forrás: Somorjai Ferenc/wikipedia.org

Az Oktatási Hivatal értesíti a jelentkezőket, ha a járványügyi helyzetre tekintettel változás történne

a 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás lebonyolításával kapcsolatban. A ponthatárok, a felvételi eredmények kihirdetésének tervezett dátuma 2020. július 23.