Súlyosabb büntetést kérnek a prostituáltakat futtatókra

Vágólapra másolva!
Tavaly ősszel hoztak elsőfokú ítéletet, amire az ügyészség és a vádlottak is fellebbeztek.
Vágólapra másolva!

A 2019. október 4-én hozott ítéletben a bíróság emberkereskedelem miatt 3 év 6 hónap, valamint 3 év fegyházbüntetést és vagyonelkobzást rendelt el a vádlottakkal szemben. Mert a nem jogerős ítélet szerint,

rossz anyagi körülmények között élő nőknek, jó kereseti lehetőséget ajánlottak azzal, hogy prostituáltként dolgozzanak,

amihez lakást is biztosítanak nekik. Az egyik nőnél, egyes esetekben a rábírás erőszakkal és sanyargatással történt. Az ígéret ellenére

a pénz nagy részét is elvették a nőktől.

Az elsőfokú ügyészség a büntetés szigorítását kérte, amit a másodfokú ügyészség is fenntartott. Amíg a vádlottak és védőik, felmentésért és enyhítésért fellebbeztek.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint, az elsőfokú ítélet megalapozott, azonban a tagadó vádlottakkal szemben a kiszabott büntetés, enyhe.

Ezért a bűncselekmények súlyára és az elkövetés körülményeire való tekintettel, 7 év szabadságvesztés büntetést kiszabását tartják indokoltnak. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.