Szijjártó Péter: 240 magyart hoznak haza Észak-Amerikából csütörtökön

koronavírus, Liszt Ferenc Repülőtér
Budapest, 2020. február 2. A Honvédelmi Minisztérium (HM) által közreadott képen a koronavírus-járvány sújtotta kínai Vuhanból hazatérő magyarok Budapestre érkeznek a Magyar Honvédség repülőgépével 2020. február 2-án. MTI/HM
Vágólapra másolva!
Csütörtökön 240, a koronavírus-járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a világjárvány miatt sok akadály nehezíti az emberek életét szerte a világban, ilyenek az utazási korlátozások is, amelyeket az államok a saját légtereikre is bevezettek.

- tette hozzá.

Ennek következtében több ezer magyar rekedt külföldön,

közülük már több mint hatezret haza tudtak hozni.


Ezt

Magyarország modern kori története legnagyobb hazatérési akciójának

nevezte a miniszter.

Vuhanból hazatérő magyarok Budapestre érkeznek a Magyar Honvédség repülőgépével 2020. február 2-án - Illusztráció Forrás: MTI/Hm

Több száz magyar rekedt az Egyesült Államokban és Kanadában.

- mondta Szijjártó Péter.

Csütörtökön 240 magyart és huszonnyolc külföldit (tizenhét szlovákot, tíz szlovént, valamint egy horvátot) szállítanak haza négy amerikai és egy kanadai városból: New Yorkból, Chicagóból, Miamiból, Los Angelesből, továbbá Torontóból.

- fűzte hozzá.

Még mindig van világszerte mintegy kétezer olyan magyar ember, aki szeretne hazatérni, de egyelőre nem tud. Az ő hazaszállításukon dolgoznak, a lehetőségek azonban egyre szűkülnek - mondta a miniszter.