Meghalt Petrik Ferenc

Vágólapra másolva!
Meghalt dr. Petrik Ferenc, az Igazságügyi Minisztérium volt miniszter-helyettese, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökhelyettese, nyugdíjazásáig a Közigazgatási kollégium vezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézet alapítója és vezetője (professor emeritusa), a Magyar Ügyvédi Kamara által jogászi életművéért kitüntetettje - olvasható a család közleményében.
Vágólapra másolva!

Petrik Ferenc 1933. november 20-án született Újpesten.

Gimnáziumi évei alatt újságírónak, szerkesztőnek készült, belső munkatársa volt a Cserkészfiúk című lapnak.

1952–56 között végezte el a jogi egyetemet, ahol – olyan neves tanárai, mint Marton Géza, Beck Salamon, Nizsalovszky Endre, Világhy Miklós kristálytiszta polgári jogi dogmatikus gondolkodása hatására - egy életre elkötelezte magát a civilisztika mellett.

Az egyetem után fogalmazó lett az újpesti járásbíróságon. 1959-ben tette le a bírói vizsgát, de 1962-ben berendelték az Igazságügyi Minisztériumba. Ott először a Titkárságon a panaszleveleket intézett, majd 1964-ben átkerült a jogi szakma presztízságazatának tekintendő Törvény-előkészítő Főosztályra, ahol az akkor jogászi szakma elitjével dolgozott együtt. Kezdetben a családjoggal foglalkozott, majd a 1970-es évek elején a gazdasági joggal. 1974-ben a Gazdasági Kodifikációs Osztály vezetője lett, nevéhez fűződik az 1977-es Polgári Törvénykönyv reformja, amely a Ptk.-ból kiiktatta a tervszerződéseket, megszüntette a szerződési alapfeltételeket és a szocialista szervezet kategóriáját, bevezette a nem vagyoni kártérítés intézményét és többe között az alapítvány jogintézményét.

A hatvanas évektől kezdve számtalan törvény szerzője vagy szerzőtársa, így például a szabadalmi oltalomról, a szerzői jogról szóló törvényeknek, a hetvenes években a bíróságokról szóló törvénynek, az egységes társadalombiztosítási kódexnek, a környezetvédelmi törvénynek, továbbá a tisztességtelen gazdasági tevékenységről, a gazdasági társulásokról szóló törvényerejű rendeleteknek. A nyolcvanas évek második felében a felszámolásról, az adókról, a versenytárgyalásokról, a cégbírósági eljárásról szóló jogszabályok, továbbá olyan a rendszerváltást elősegítő törvények kidolgozója, mint az egyesülési törvényé, gyülekezési jogról szóló törvényé.

1970-től feltalálója és műsorvezetője a Magyar Televízió Jogi esetek című műsorának, amely abban az időben a televízió egyik legnézettebb műsora volt, mely a nem jogász végzettségű nézők körében végzett jogi ismeretterjesztést, felvilágosítást, a hiányzó fogyasztóvédelmi, ombudsmai szerepet pótolta. 1970–1978 között ő volt a Magyar Televízió legfoglalkoztatottabb forgatókönyvírója, havonta 30-40 percnyi forgatókönyvet írt.

1978-ban igazságügyi miniszterhelyettesként a teljes magyar jogalkotás irányítója lett.

1988 nyarától Legfelsőbb Bíróság elnökhelyetteseként megszervezte a Közigazgatási Kollégiumot, amellyel újra teremtette a közigazgatási bíráskodást. A Kúria Közigazgatási Kollégiumának vezetőjeként vonult nyugdíjba.

A nyolcvanas évek végén létrehozta és vezette a Deák Ferenc Továbbképző Jogakadémiát, amely 1998-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi továbbképző intézetévé vált.

Hosszú évekig szerkesztője a Bírósági Határozatoknak és a Közigazgatási Döntvénytárnak.

Negyedszáznál több jogi szakmai mű szerzője, így többek között a Százegy jogi eset, a Perben a joggal, A törvénybe zárt szerelem, A törvényszerkesztő dilemmái, Az elvarázsolt tulajdon című köteteké. Számos kódex kommentárjának szerkesztője és szerzője, így a Polgári Törvénykönyvé, a Polgári Perrendtartásé, Az ingatlan-nyilvántartásé, a Közigazgatási eljárás szabályaié, és más törvényeké, száznál több tanulmány, cikk szerzője.