Román embercsempész ellen emeltek vádat, Mohácsnál kapták el

Újabb embercsempésszel szembeni vádemelés Baranyában
Vágólapra másolva!
Egy román férfi tavaly nyáron több, mint 50 migránst vitt Magyarországról az osztrák határhoz. A Mohácsi Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat ellene.
Vágólapra másolva!

A román férfi 2019 júniusában négyszer vitt Magyarországon illegálisan tartózkodó, harmadik országbeli migránsokat a déli határtól a magyar-osztrák határhoz. Ausztriába akartak átjutni.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség

Az első három alkalommal 40 migránst utaztatott át az országon.

2019. július elején az embercsempész a Baranya megyei Kölked határából indult el autóval az osztrák államhatárhoz. Útközben, Mohács közelében, a rendőrök igazoltatták.

Megállapították, hogy tizenkét migránst visz.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség

Az is kiderült, hogy bujkáló utasaitól alkalmanként és személyenként

600-700 eurót kapott a szállításért.

A román férfit, akit letartóztattak és ma is rács mögött van, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett embercsempészéssel vádolják, amiért akár 10 évet is kaphat.