Megfertőződött koronavírussal a győri polgármester

DÉZSI Csaba András
Győr, 2020. január 3. Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje sajtótájékoztatót tart Győrben 2020. január 3-án. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Megfertőződött az új típusú koronavírussal Győr polgármestere, Dézsi Csaba András. A hírt közösségi média oldalán közölte.
Vágólapra másolva!

A polgármester saját beszámolója szerint március 27-én panaszmentes állapotban, egy magán laboratóriumban, önköltségen végeztette el a koronavírus RT PCR tesztet, amely negatív lett.

„Tekintettel arra, hogy a negatív teszt is akkor biztos, ha két vizsgálat erősíti meg, ezért március 31-én ismételten elmentem egy kontroll vizsgálatra. Ma este telefonon értesítettek a második vizsgálat eredményéről, amely pozitív eredményt mutat.” - írta a polgármester.

Hozzátette, tünetei továbbra sincsenek, azonban a szükséges intézkedéseket azonnal megtette. „Az eredményről tájékoztattam háziorvosomat, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát, valamint az előírásoknak megfelelően, házi karanténba vonulok” - áll közleményében.

Dézsi Csaba András Forrás: MTI/Krizsán Csaba

„A győriek továbbra is számíthatnak rám, hiszen otthonról dolgozom tovább. Kiváló munkatársak állnak mellettem, akik elkötelezettek Győrért és annak lakóiért, így a munka ilyen rendkívüli körülmények között sem állhat meg. Sőt, az eddigi munkatempót is tartjuk” - emelte ki.

Korábban Győr város jegyzőjének - akinek a múlt hét elején lázzal és felső légúti huruttal kísért betegsége zajlott - lett pozitív a koronavírus tesztje.