Egy délután alatt, háromszor támadt szomszédjára a kerti partizó férfi

rablómaszk, maszkos, rablás, illusztráció
Vágólapra másolva!
Három alkalommal támadtak rá, egy délután alatt, a kerti partit szervező férfi szomszédjára. Az utolsó alkalommal életveszélyes sérüléseket okoztak neki, majd ott hagyták. Másnap reggel az ismerősei hívtak mentőt az életveszélyes állapotban lévő férfihez.
Vágólapra másolva!

Október közepén egy férfi kerti partit szervezett Hódmezővásárhelyen, a társasházi otthonának kertjében. Barátaival együtt nagy rengeteget ittak, amikor délután 5 óra körül

a házigazda és egyik szomszédja szóváltásba keveredtek.

A vita során a részeg férfi arcon ütötte a szomszédját, amitől vérezni kezdett az orra és a földre esett. Miután felkelt a földről a városba indult. A partit rendező férfi és egyik barátja ezzel egy időben szintén elindult, hogy cigarettát vegyenek.

Út közben meglátták a szomszédot, odaléptek hozzá és újra megtámadták,

combon rúgták és arcon ütötték, amitől a szomszéd újra a földre került. Ekkor

a társaság egy másik tagja elrángatta őket a kisebb sérüléseket szenvedett szomszédtól,

hogy ne bántsák tovább. Este 11 órakor még tartott a buli, amikor páran

azt találták ki, hogy megleckéztetik a szomszédot úgy, hogy maszkot húznak a fejükre és úgy kopogtatnak be hozzá.

A szomszéd védekezésből egy késsel a kezében nyitott ajtót, mire a férfiak mellkason rúgták, arcon ütötték és újra a földre került, ahol mellkason térdelték.

Ezután a szomszédot a földön magára hagyták és elmentek a helyszínről. Másnap az ismerősei hívtak mentőt a megvert férfihoz, aki az utolsó támadás során bordatöréseket, mellhártya sérülést, légmellet és tüdőbevérzést szenvedett. Súlyos életveszélyes állapotban vitték kórházba a férfit. A támadó férfiakkal szemben az ügyészség vádat emelt életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt.