Szerdától új menetrendet vezetnek be a budapesti tömegközlekedésben

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, tömegközlekedés, közlekedés, metró, várakozás, BKK, bevásárlás, metróállomás, metrómegálló
Vágólapra másolva!
Szerdától szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezetnek be munkanapokra a fővárosi közösségi közlekedésben a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint szerdától csúcsidőben a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, az 1-es villamos, a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok 2-3 percenként járnak majd.

A szombati menetrendnél sűrűbb járatkövetés lesz csúcsidőben több frekventált vonalon:

  • gyakrabban indul majd az újpalotai gyorsjáratok vonalán a 7E,
  • a rákoskeresztúri nyomvonalon a 97E busz,
  • a kőbányai lakótelepre tartó 85-ös járat,
  • a Káposztásmegyerre közlekedő 20E gyorsjárat,
  • valamint közlekedik a Füredi úti lakótelep felé a 80-as mellett a 81-es trolibusz is.

A 3-as metró pótlását segítő, alternatív útirányokat biztosító 194M, 223M és 254M busz továbbra is közlekedik.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az új menetrend szerint munkanapokon továbbra is jár a szombaton egyébként nem közlekedő csepeli 179-es, az Albertirsai utat kiszolgáló 10-es busz, továbbá a rákoskeresztúri vasúti kapcsolatot is biztosító 269-es, 297-es és 298-as Telebusz.

Az utasok biztonságáért, ahhoz, hogy megfelelő távolságot tarthassanak egymástól,

a megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós buszok és villamosok közlekednek

az Örs vezér terei 31-es, 161-es, 168E, a zuglói 77-es, 82-es, 130-as, a kőbányai 95-ös, 202E, a budai 33-as és 109-es, a dél-pesti 36-os, 123-as, 148-as vonalon, a 14-es villamos pedig háromkocsis szerelvényekkel indul.

A hétvégén továbbra is a szombati, illetve a vasárnapi menetrend lesz érvényben - közölte a BKK.