Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben

koronavírus, vírus, Budapest, járvány, belváros, ferenciek tere, maszk, bkv, tömegközlekedés, buszmegálló
Vágólapra másolva!
A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként, munkájuk támogatása érdekében minden egészségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra jogosult a helyközi közforgalmú közlekedésben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján az ingyenes utazási lehetőség a veszélyhelyzet megszűnéséig van érvényben. A kijárás korlátozásával összhangban módosulnak a helyközi közlekedési szolgáltatók menetrendjei, a járatok hétfőtől tanszüneti menetrendben járnak.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen. A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított „Utazási utalvány", a személyi igazolvány és lakcímkártya együttes felmutatásával, utazási utalvány hiányában az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe. Az ITM korábbi rendelkezése alapján az utazási kedvezményre jogosító, 2020. március 31. napjáig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ITM a kijárási korlátozáshoz igazodva rendkívüli menetrendi módosítások bevezetését rendelte el a helyközi személyszállításban. 2020. március 30.-án, hétfőn üzemkezdettől minden járat hétköznapokon tanszünetes menetrendre áll át a balatoni többletjáratok nélkül, hétvégén pedig hétvégi közlekedési rend szerint közlekedik. A MÁV-START pótlás nélkül lemondja azokat a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzárak miatt jelenleg is csak Magyarországon belül közlekednek, de nem szerves részei a belföldi közszolgáltatási rendszernek. A Volánbusz leállítja a kizárólag távolsági utazási igényeket szolgáló országos autóbuszjáratai közül azokat, amelyeknél az eljutási lehetőségek vasúttal megfelelően biztosítottak. A fővárosi agglomerációs járatok esetében a BKK hasonló intézkedésével összhangban 2020. április 1-jén, szerdán üzemkezdettől szombati menetrendet vezetnek be. A kijárási korlátozás szabályai szerint a másik embertől lehetőség szerint legalább másfél méter távolságot kell tartani a tömegközlekedésben is. Az előírás betarthatósága érdekében a helyközi járművek ülőhelyeinek kihasználtsága nem haladhatja meg a 30 százalékot.

A Volánbusz a közlekedők és munkavállalói védelmének érdekében megszüntette az autóbuszvezetők és az utasok közötti érintkezéseket, bevezette a mobil menetjegy vásárlását. A közúti közösségi közlekedési szolgáltató tovább keresi és folyamatosan fejleszti a készpénz- és érintésmentes fizetési megoldásokat. Az újabb korszerű eszközök alkalmazása előkészületben van, bevezetésük néhány héten belül várható, miközben az áprilisi bérletvásárlási időszak már a jövő hét elején megkezdődne. Ezért az ITM az autóbuszos társaság kezdeményezését támogatva jóváhagyta a Volánbusz járataira szóló március havi bérletek érvényességének meghosszabbítását 2020. április 15-éig.

Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazási lehetőségéről, a menetrendi és egyéb változásokról a szolgáltatók saját csatornáikon részletesen tájékoztatják utasaikat.