245 milliárdot költött eddig a kormány a koronavírus elleni védekezésre

VARGA Mihály
Budapest, 2020. március 4. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Magyar Államkincstár új állampapír-értékesítési pontjának átadásán a Fiumei úti kormányhivatalban 2020. március 4-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy eddig 90 milliárd forintot hagytak a gazdaságvédelmi intézkedések a gazdaságnál. 
Vágólapra másolva!

245 milliárd forintot költött eddig a kormány a koronavírus elleni védekezésre – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalán. Közölte, hogy az eddig meghozott döntések alapján a gazdaságvédelmi intézkedések 90 milliárd forintot hagytak a gazdaságnál, míg a koronavírus elleni védekezési eszközök több mint 157 milliárd forintba kerültek.

A vírus terjedését csak lassítani lehet, és hamarosan újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek – mondta Varga Mihály.