Donald Tusk elismeri, hogy az EU semmit nem tett a járvány ellen, de büntetné azokat, akik erről beszélnek

Vágólapra másolva!
Donald Tusk a Néppárt elnöke rendkívüli értekezletre hívta a pártcsalád elnökségét, hogy megtárgyalják, hogyan lehet a leghatározottabban fellépni az Európai Uniónak koronavírus járvány kapcsán tanúsított tétlenkedését, késlekedését kritizáló megnyilatkozásokkal szemben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Donald Tusk az Európai Néppárt elnöke rendkívüli videokonferenciára hívta a párt elnökségét. Egy a nevének elhallgatását kérő EPP-s vezető a V4NA-rendelkezésére bocsátotta a levelet, melyben Tusk a főbb tárgyalandó kérdéseket vázolja.

Forrás: V4NA

A pártelnök kezdeményezte, egyeztessenek arról is, hogy az unió miként tud keményebben fellépni az EU koronavírus-járvány kapcsán tanúsított tétlenkedését és késlekedését kritizáló megnyilvánulásokkal szemben.

És így bár levelében elismeri, hogy az unió tétlenül nézte az eseményeket, míg Kína és Oroszország a tagállamok segítségére sietett. Tusk ebben annak a veszélyét látja, hogy míg az EU nem tett semmit, addig Kína és Oroszország egy későbbi politikai haszonszerzésre használják fel.

Tusk ugyancsak javaslatot tett arra, hogy a Néppárt elnöksége foglalkozzon az egyes tagállamok járványkezelés kapcsán meghozott rendkívüli jogi intézkedéseinek értékelésével.

A Néppárt vezető tisztségviselőjétől származó információnk szerint több elnökségi tag is értetlenül állt Tusk javaslata előtt, és többségük szerint a válsághelyzetben politikai hiba részéről, hogy a Néppárt ideológiai kérdésekkel és a kormányok kritizálásával foglalkozzon a jelenlegi válsághelyzetben.

A V4NA levelet írt az EPP elnökének, melyben megkérdezte, megerősíti-e az az elnökség reakcióját, illetve úgy gondolja-e, hogy az uniónak megvan a szükséges kompetenciája ahhoz, hogy koordináljon 27 különböző kulturálisan, gazdaságilag és intézményileg különböző nemzet kríziskezelő intézkedését. Azt is megkérdeztük, hogy mit gondol, Brüsszel hatásos választ adott-e a krízisre. Azt is megkérdezték, hogy valóban fel akar-e lépni azokkal szemben, akik kritikával illeték a brüsszeli bürokrácia tétlenkedését.