Ezt érdemes tudni a szájmaszk viseléséről

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, járókelő, Hősök tere, üres, maszk, szájmaszk, arcmaszk
Vágólapra másolva!
Önmagában a szájmaszk viselése nem véd a vírustól, minden más ajánlást is be kell tartani - írják a kormányzati tájékoztató honlapon, ahol maszkok viselésével kapcsolatos tanácsokat is lehet olvasni.
Vágólapra másolva!

Sokan döntenek úgy, hogy szájmaszkot hordanak, de kevesen tudják, hogy ennek is megvan a maga szabálya. Az pedig különösen fontos, hogy

hogy ne fertőzzön meg másokat - írják a kormányzati tájékoztató honlapon.

Önmagában a maszk nem véd

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint az egészséges embereknek nem kell szájmaszkot viselniük, a szájmaszk elsősorban azoknak javasolt, akiknek légúti tünetei vannak - például köhögnek, tüsszögnek. Nekik azért javasolt a szájmaszk, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Sokan vannak, akiknek nincsenek tünetei, mégis úgy döntenek, hogy szájmaszkot vesznek fel. Természetesen ezt mindenki szabadon megteheti, de ha így döntenek, akkor fontos tudniuk, hogy

önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen, minden más ajánlást is be kell tartani

- emlékeztetnek. Ha nem így tesznek, akkor fennáll a veszélye, hogy hamis biztonságérzetet ad a szájmaszk.

Ne nyúljunk a maszkhoz kívülről!

A maszk viselésének is megvannak a maga szabályai.

  • A maszk fel- és levételekor alaposan mossunk szappannal kezet!
  • A szájmaszk viselése közben

    kívülről ne fogjuk meg, ne nyúlkáljunk hozzá az arcunkhoz, a szemünkhöz, az orrunkhoz, a szánkhoz,

    mert a vírus gyakran pont a szennyezett kezünkről kerül legtöbbször a nyálkahártyáinkra.

  • A szájmaszkot használata után pedig azonnal dobjuk zárt szeméttárolóba!
A szájmaszk önmagában nem véd, minden más ajánlást is be kell tartani Fotó: Csudai Sándor - Origo

Vám- és áfamentességet kért a kormány a szájmaszkokra

A szájmaszkok iránt az egész világon óriási a kereslet, sokan nyerészkednek is rajta, és irreális összegekért árulnak szájmaszkot. A kormány emiatt fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket rendelt el. A gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy

a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat,

ezért a patikák is kénytelenek az áremelésre.

Az egészségügyi beszerzések természetesen a különböző maszkokra is kiterjednek. Az Operatív Törzs által a börtönvarrodák utasításba kapták, hogy szájmaszkokat gyártsanak napi 24 órában.

A Törökországból a nemrég érkezett nyolctonnányi alapanyag elegendő lesz arra, hogy 6,6 millió szájmaszkot állítsanak elő. A börtönvarrodák gyártási kapacitása jelenleg napi 33 ezer darab, de ez tovább nőhet a jövőben. Az Operatív Törzs döntése alapján központilag, szigorú katonai rend szerint zajlik a megrendelt külföldi és hazai szájmaszkok, illetve minden más egészségügyi védőfelszerelés elosztása, és természetesen az egészségügyi dolgozók az elsők.

Emellett az országban számos más varroda, többek között megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégek is közreműködnek a szájmaszkok gyártásában.

Magyarország továbbá kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre tekintettel vám- és áfamentességet kért a külföldről behozott szájmaszkokra, lélegeztetőgépekre és egyéb egészségügyi védőfelszerelésekre.