Deutsch Tamás: Ilyenkor támadni egy országot jóval több mint felelőtlenség

Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában az európai intézményrendszerekről beszélt, valamint arról, hogy miként alakulhatnak a bővítési tárgyalások több országgal.
Vágólapra másolva!

A politikus arra a felvetésre, amely szerint az európai közösség egy jelentős gazdasági segítséget nyújt Iránnak megjegyezte, három alapvető intézményt kell megkülönböztetni. Van egyrészt az Európai Bizottság, amelyet az EU kormányának is szoktak nevezni, ezen kívül van még az Európai Tanács, ahol a tagállamok állam- és kormányfői jelennek meg és van még az Európai Parlament is. Az Iránnak nyújtandó segítség az Európai Bizottság részéről merült fel, amiről a két másik testületnek is véleményt kell nyilvánítani.

Összességében azt lehet mondani, hogy most az Európai Bizottság működik, ez életszerűbb is.

Van még egy szervezet is, ez az Európa Tanács, ami egy teljesen más feladatokkal van felruházva, ennek főtitkára illette kritikával a magyar kormány vészhelyzeti törvénykezését. Orbán Viktor röviden megválaszolta a felvetéseket, amikor azt mondta, hogy ha segíteni nem tud, akkor legalább ne akadályozza a kormány munkáját.

Deutsch Tamás szerint a kormányfőnek igaza van, amikor azt kifogásolja, hogy hazugságokra alapozva, kívülről akarnak az egyébként teljesen normális magyarországi eseményekbe beavatkozni.

A jelenlegi válsághelyzetben, amikor az emberi élet megvédéséről van szó, amikor a kormány, a rendvédelem, az egészségügy, az önkormányzatok azon vannak, hogy minél hatékonyabban tudjanak cselekedni a járvány hatásaival szemben, ilyenkor támadni egy országot, ráadásul hazugságokra alapozva, ez jóval több mint felelőtlenség – emelte ki a képviselő.

A tejes beszélgetést itt olvashatják.