Zaklatta és kémkedett barátnője után egy Nógrád megyei férfi

2020.03.26. 16:01

Zaklatás miatt vádat emeltek egy tizennyolc éves, Nógrád megyei férfi ellen, aki másfél hónapon keresztül rendszeresen hívogatta telefonon volt barátnőjét, ezen kívül kifigyelte, hogy mikor van otthon, és többször el is ment hozzá.

A fiatal férfi szeptembertől párkapcsolatban élt a barátnőjével, azonban november elején a lány egyértelműen közölte vele, hogy szakítani akar. A fiú azonban ebbbe nem tudott belenyugodni, és erőszakkal próbálta fenntartani a kapcsolatot a nővel. Attól a pillanattól kezdve, hogy a lány szakított vele, naponta többször kereste telefonon, illetve SMS-ekkel bombázta. Ez így ment egészen december közepéig.

Képünk illsuztrációForrás: Shutterstock

 

Összesen 2961 alkalommal kereste a nőt telefonon másfél hónap alatt. Ezen kívül személyesen is próbált közeledni felé, figyelte őt, amikor munkába ment, esténként pedig becsöngetett hozzá.   

Az ügyészség zaklatás miatt vádat emelt ellene.