Az orvostudomány képviselőivel egyeztetett Orbán Viktor

ORBÁN Viktor; MERKELY Béla; NAGY Anikó
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (b2), Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora (j2), Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem járványtannal foglalkozó matematikusa (j), Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója (b3), Szócska Miklós a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezetője (j3) - mindketten korábbi egészségügyi államtitkárok-, és Bedros Róbert, az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának beruházásával foglalkozó miniszterelnöki megbízott (b) tárgyal a Karmelita kolostorban 2020. március 26-án.
Vágólapra másolva!
Ismét tudományos szakemberekkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon is súlyosbodó koronavírus-járványhelyzetről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök délelőtt.
Vágólapra másolva!

A Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem járványtannal foglalkozó matematikusa, Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója, Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezetője - mindketten korábbi egészségügyi államtitkárok -, Bedros Róbert, az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának beruházásával foglalkozó miniszterelnöki megbízott vett részt.

Orbán Viktor kormányfő, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója a Karmelita kolostorban 2020. március 26-án Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/-

Orbán Viktor kiemelte:

szeretné megismerni a lehető legtöbb szakértő véleményét annak érdekében, hogy a kormány továbbra is a kellő időben hozhassa meg a szükséges további döntéseket

a betegség elleni védekezésről.

Orbán Viktor kormányfő, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora (jobbról a második), Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem járványtannal foglalkozó matematikusa (jobb oldal), Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója (balról a harmadik), Szócska Miklós a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezetője (jobbról a harmadik) - mindketten korábbi egészségügyi államtitkárok és Bedros Róbert, az Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának beruházásával foglalkozó miniszterelnöki megbízott (balra) tárgyal a Karmelita kolostorban 2020. március 26-án Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/-