Hétfőn dönthet a parlament a koronavírus-törvényről

ORBÁN Viktor
Budapest, 2020. március 23. Orbán Viktor miniszterelnök (középen, j) napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány kapcsán. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos előfeltételét - nyilatkozta Hende Csaba, a testület fideszes elnöke.
Vágólapra másolva!

Hende Csaba a bizottság ülését követően közölte: a kormánypárti képviselők elfogadták a javaslat összegző jelentését, megteremtve annak feltételét, hogy az Országgyűlés kétharmada jövő hétfőn elfogadhassa az előterjesztést.

A Ház e heti ülésén az ellenzék nem járult hozzá a javaslat házszabálytól eltérő tárgyalásához, így a négyötödös támogatás hiányában az előterjesztést sürgősséggel fogadhatja el a parlament.

A kormány március 11-én 15 órától hirdetett a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet az ország egész területére.

Hétfőn elfogadhatja a Ház a koronavírus elleni védekezésről szóló előterjesztést Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetben hozott rendeletei tizenöt napig - vagyis az elsők március 26-ig - maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - azok hatályát meghosszabbítja.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek.

Az előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges.


A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

Ahogy azt megírtuk, az ellenzék továbbra sem támogatja a javaslatot.