Újra lehet majd ingázni a magyar-román határon

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Újra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Magyarország és Románia - hasonlóan több más európai országhoz - korlátozó intézkedéseket léptetett életbe a határain. Ezek az intézkedések teljes mértékben legitimek, céljuk, hogy megvédjék a magyar és a román embereket a koronavírus-fertőzés gyors terjedésétől - közölte Szijjártó Péter, aki hozzátette:

Ugyanakkor a két ország határán élő közösségek élete szorosan összekapcsolódik egymással, sokan járnak munkába a határ túloldalára, és nekünk az emberek egészségének megvédése mellett az is feladatunk, hogy a gazdaság működőképességét a lehető legjobban megvédjük.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

- fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki megjegyezte azt is, hogy

ez érdeke a határ túloldalán élő magyaroknak, érdeke a magyar és a román vállalatoknak, illetve gazdaságnak is.


A külügyminiszter továbbá elmondta, hogy a két rendőrfőkapitány a lehető leggyorsabban megállapodik majd, hogy mikor léptethetik életbe ezt a megállapodást, és mely határátkelőhelyeken lesz érvényes.

Szijjártó Péter közölte,

a határsáv 30 kilométeres körzetében lehet ingázni azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak.

A tárcavezető szerda délutáni Facebook-bejegyzésében azt írta: megnyitják a létavértesi, a nyírábrányi és a méhkeréki átkelőket.

– Így megy ez, ha felismerjük a kölcsönös érdekeket. Más ügyekben is lehetne így – fogalmazott a külügyminiszter a bejegyzésben.