Katonairendész-parancsnok: A lényeg, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát

Koronavírus, vírus, Budapest, posta, sor
Vágólapra másolva!
A lényeg, hogy a lakosság a veszélyhelyzetben is biztonságban érezhesse magát - mondta Mergancz Sándor, a Magyar Honvédség Rendészeti Központjának parancsnoka az M1 Aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Mergancz Sándor elmondta, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a katonai rendészeknek alapfeladataikon felül most további két komoly feladatuk van. Az egyik a közlekedési folyosó közbiztonságának fenntartása. Mint kiemelte, az úgynevezett korridor lényege, hogy a rendészet az átmenő forgalmat azon keresztül biztosítsa. A rendőrség kilenc benzinkutat jelölt ki, ahol az átengedett külföldi állampolgárok megállhatnak pihenni. Öt helyen a katonák is ott vannak - tette hozzá.

Képünk illusztráció Fotó: Koncz Márton - Origo

Emellett a rendészek 15 városban járőrszolgálatot is teljesítenek, hogy jelenlétükkel erősítsék a lakosság biztonságérzetét. A dandártábornok szerint a többség pozitívan fogadja jelenlétüket. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, az Operatív Törzs döntésének megfelelően, szükség esetén, tudják emelni a feladatokban részt vevő katonák számát.