Már negyed 9 van - ezzel az indokkal nem foglalkozott a járványügyi előterjesztésekkel Göd momentumos polgármestere

Vágólapra másolva!
"Már negyed kilenchez közeledünk, és ez igencsak megnehezíti mindenkinek a koncentrációs képességét. (...) Ezennel lezárom a testületi ülést" - Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere ezzel az indokkal nem foglalkozott alpolgármestere járványügyi előterjesztéseivel a hétfői testületi ülésen. Fontos, koronavírussal elleni intézkedések tolódhatnak a Pest megyei városban.
Vágólapra másolva!

A Pest megyei Gödöt október óta egy momentumos házaspár vezeti, méghozzá az alábbi felosztásban: Balogh Csaba polgármesterként irányítja a települést, Vajda Viktória pedig önkormányzati képviselőként minden támogatást megad ehhez. A speciális helyzet sokaknak nem tetszik, főleg, hogy a momentumos városvezető - első döntéseinek egyikeként - éppen feleségét nevezte ki a Humánügyi Bizottság élére. Arról nem is beszélve, hogy a politikusfeleség több barátnője is bekerült a testületbe.

Ahogy több magyar települést, úgy Gödöt is elérte a koronavírus-járvány, így a helyzet rendezésére a városvezetés hétfőre testületi ülést rendelt el. Elöljáróban: a város közösségi oldalára feltöltött videó alapján nem akármilyenre sikerült a délután négy órára összehívott járványügyi értekezés. Ugyanis negyed órával a kezdés előtt Lőrincz László, alpolgármester módosító indítványokat küldött körbe képviselőtársainak.

Ebből aztán óriási vita lett, hiszen a polgármester nem vette jó néven, hogy az előterjesztéseket nem nézte át előzetesen sem az illetékes bizottság, sem a jegyző. Balogh Csaba még egy angol mondást is felelevenített a kialakult helyzet jellemzésére, felesége pedig lelkesen támogatva őt azt mondta, hogy az ilyen esetek miatt kell "olvasási szünetet" elrendelni. A momentumos polgármester mindezek után kikérte jegyzője véleményét arról, hogyan kell az ilyen esetekben eljárni. Csakhogy Dr. Szinay József főjegyző nem tudott számára megnyugtató válasszal szolgálni: arról számolt be, hogy a hatályos szabályok nem zárják ki az ilyen formában benyújtott előterjesztések tárgyalását.

Így végül a testület napirendre vette Lőrincz előterjesztéseit, amelyeket a következő tárgyban nyújtott be:

  • gödi veszélyhelyzeti közlöny kiadása;
  • veszélyhelyzeti megbízás;
  • egyes önkormányzati döntések veszélyhelyzet idején való előkészítésének rendje.

Ahogy az látható, a politikus a koronavírus hazai terjedése miatt plusz járványügyi intézkedéseket szeretett volna elfogadtatni a város politikai elitjével, csakhogy erre végül nem került sor - egy nem mindennapi polgármesteri indoklás miatt.

- mondta ki a végső szót Balogh. Lőrincz erre úgy reagált, hogy annál azért sürgősebb a téma, minthogy a következő testületi ülésen talán újra szóba kerül. "Lezártam már a testületi ülést" - figyelmeztette tiltakozó alpolgármesterét a momentumos városvezető. A jegyző ezúttal Balogh mellé állt, és azt mondta, hogyha lezárta az ülést, akkor lezárta az ülést. "Ez az ő felelőssége" - nyugtázta Szinay.

Pedig a hatályos szabályok szerint a polgármester csak akkor rekeszthet be képviselő-testületi ülést, ha akadályozó körülmény merül fel, de akkor is csak meghatározott időre. Így a Pest megyei városban

fontos járványügyi intézkedések tolódhatnak a momentumos polgármester miatt.

Balogh egyébként az alakuló testületi ülésén úgy fogalmazott, hogy "nem óhajt teljhatalmú döntéseket önös érdekből hozni."