Négy autó ütközött egy figyelmetlen sofőr miatt

Vágólapra másolva!
Egy férfi 4-es úton haladt az autójával, amikor az előtte haladó lefékezett és megállt. A férfi nem állt meg, emiatt több autó összeütközött, egy ember pedig súlyosan megsérült. 
Vágólapra másolva!

Tavaly áprilisban Ebes felé közlekedett egy autó a 4-es főúton, a megengedett sebességgel. Az úton nagy volt a forgalom, esett, de a fényviszonyok jók voltak.

A sofőr későn vette észre, hogy az előtte haladó autó megállt, és már hiába fékezett, nekiment az előtte állónak, amit neki lökött az előtte lévőnek.

A férfi kocsija a nagy fékezés miatt átcsúszott a szemközti sávba, ahol összeütközött a szembejövő autóval.

A balesetben egy embernek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos gerinc sérülése lett, ketten könnyebben sérültek meg.

Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság tárgyalás nélkül szabjon ki pénzbüntetést a vétkes sofőrre.