Szijjártó Péter: Nagyon jó hír érkezett Brüsszelből

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. február 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dél-koreai Soulbrain beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. február 12-én. Hétmilliárd forintból létesít gyárat a cég Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd; a beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Megkezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával - jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez nemcsak uniós, hanem magyar siker is, mivel Várhelyi Olivér tölti be az uniós biztosi bővítési tisztséget, ráadásul hazánk hosszú évek óta folyamatosan kiállt az EU nyugat-balkáni bővítése mellett.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter elmondta, hogy az általános ügyek tanácsán az a döntés született, hogy egyetértés van a tagországok között abban, hogy meg lehet kezdeni a csatlakozási tárgyalást Albániával és Észak-Macedóniával.

Hosszú évek óta nyújtunk konkrét segítséget a nyugat-balkáni országoknak – tette hozzá. Várhelyi Olivér terjesztette elő azt a bővítési módszert, amit el is fogadott az általános ügyek tanácsa – mondta Szijjártó.

Szijjártó Péter szerint komoly áttörés, hogy két nyugat-balkáni országgal kezdődhet meg a csatlakozási tárgyalás Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mindkét ország készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A mostani nehéz körülmények között egy sikerre van szüksége az uniónak – mondta a miniszter. Szijjártó emlékeztetett arra is, hogy a Nyugat-Balkánon már több nagyhatalom megjelent, és most végre lépett a közösség. A nyugat-balkáni integráció révén a térségbeli migrációt is meg lehet állítani. Fontos, hogy sem a szerb, sem a montenegrói uniós csatlakozási folyamat se lassuljon le - mondta a miniszter.

Így kaphatnak segítséget a vállalatok

Szijjártó Péter a koronavírus gazdasági hatásáról azt mondta, hogy

A vállalatoknak olyan támogatásokat kell adni, ami további beruházásra ösztönzi őket - tette hozzá.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben meghozott döntéseken életek múltak, és így lesz a jövőben is. Éppen ezért fontos, hogy a kormány a lehető leggyorsabban tudjon dönteni, és ezért van szükség a veszélyhelyzet meghosszabbítására.