Lánya élettársát szúrta le egy férfi Bátyán

Vágólapra másolva!
Közös otthonukban ivott a két férfi, amikor veszekedni kezdtek és elfajultak a dolgok. Az apa életveszélyesen megsebesítette lányának élettársát.
Vágólapra másolva!

Szombat este egy férfi és élettársának apja együtt ittak bátyai otthonukban. Mindketten lerészegedtek, és este 11 óra körül vitatkozni kezdtek, amely során

a férfi arcon ütötte élettársának apját.

Erre válaszul

az apa mellkason szúrta a férfit,

amivel életveszélyesen megsebesítette. A szúrás elérte a férfi tüdőcsúcsát, ezért légmell alakult ki nála, a mentők kórházba vitték.

Az apát a nyomozók őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. Hogy ne befolyásolhassa a tanúkat, illetve attól is lehet tartani, hogy a vele egy háztartásban élő férfi ellen további bűncselekményt követne el, az ügyészség a ma napon kérte a férfi letartóztatását. A férfit videóhívással hallgatják majd meg.