Autóhoz szorított és pofon vágott egy kisfiút Hódmezővásárhelyen

Vágólapra másolva!
A fiú hazafelé tartott, amikor meglátta a részeg férfi. Próbálta kikerülni, de az hirtelen egy autóhoz lökte. A fiú sikeresen elmenekült, édesanyja pedig feljelentette a férfit. Kiderült, hogy a többszörösen büntetett férfinek más bűnök is vannak a számláján.
Vágólapra másolva!

A részeg féri odalépett a hazafelé sétáló kisfiúhoz, pedig a gyerek próbálta őt kikerülni május közepén. A férfi azonban nem hagyta, hogy a gyerek csak úgy elmenjen mellette.

Amikor egymás mellé értek, minden ok nélkül egy autóhoz lökte és oda szorította, majd arcon ütötte és megfenyegette, hogy megöli.

A fiúnak sikerült kiszabadulni a részeg férfi szorításából és elmenekült. A gyerek anyja feljelentette a részeg férfit, akit előállítottak és vizeletmintát vettek tőle, amiből megállapították, hogy marihuánát fogyasztott. Ezek mellett

az is kiderült, hogy május elején bemászott egy kertbe, ahonnan virágokat és virágtartókat lopott, 11 ezer forint értékben.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértéssel, zaklatással, kábítószer birtoklásával és lopással vádolja.