Letartóztatták a nőt, aki Tatabányán nyakon szúrta az élettársát

Vágólapra másolva!
Szombat este a szobájukban, egy tatabányai munkásszállón egy pár együtt ivott. A nő az italozás közben, veszekedni kezdett párjával, aztán egy 24 centis késsel nyakon szúrta a férfit, akit később életveszélyes állapotban vittek kórházba.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség indítványozta, hogy nőt tartóztassák le, mert fennáll annak a veszélye, hogy ha szabadon marad veszélyezteteti a bizonyítást,

vagy más bűncselekményt követ el.

Ezt a bíróság megalapozott tartotta, és ma el is rendelte azt.