Imádta nagyanyját, akit aztán brutálisan kivégzett Eddén

Vágólapra másolva!
Egy kalapáccsal verte halálra saját nagyanyját egy férfi Eddén – ahogy azt tegnap megírtuk. A Bors úgy tudja, a férfi és a nagyanyja imádták egymást, ezért is döbbentette meg a helyieket az, ami történt.
Vágólapra másolva!

A férfi minden héten átment meglátogatni a nagyszülőt, mindenki úgy tudta: R. Ferencné és Peti imádják egymást.

mesélte a Borsnak egy ismerős.

"Peti általában pénzt kért, de maradt beszélgetni is a nagymamával. Sosem néztünk volna ilyesmit ki belőle, mert bár furcsa, magába forduló, de nyugodt srác volt. Mindig nagyon jól tanult, nem volt balhés fiú, a családja szépen nevelte. Egyszerűen nem értjük" – tette hozzá az asszony.

Egy másik helybeli is megerősítette: Peti nem lustálkodott, tanult szorgalmasan. Szerinte pont ez ment a fiú agyára.

A Bors úgy tudja a fiú ismét pénzt kért, ugyanis nagymamájának megérkezett a nyugdíja. Ezúttal azonban nem kapott, ezért gyilkolhatott.