Halálra szurkálta anyját egy Vas megyei férfi

Vágólapra másolva!
Saját anyját szurkálta halálra egy férfi májusában. A nőt a másik gyereke próbálta megvédeni, egy 18 évnél is fiatalabb fiú. Ő sem úszta meg, őt is több szúrás érte. A támadó azóta kényszergyógykezelés alatt áll.
Vágólapra másolva!

A férfi egy vita után támadt rá az anyjára.

Többször mellkason és hasba szúrta egy 19 centis késsel, amit aztán a földre dobott.

A nőt a másik gyereke próbálta megvédeni, egy fiatal fiú, aki rátámadt bátyjára.

Az idősebb fiú őt is többször megszúrta, verekedés közben felkapott egy másik kést, amellyel több helyen megvágta a testvérét.

Az anyát annyi szúrás érte, hogy azonnal meghalt, míg a testvért súlyos állapotban vitték kórházba.

A támadó a gyilkosság után megszökött, másnap kapták el a rendőrök. Mivel a beszámítási képessége kizárt, ezért az ügyészség a férfi felmentését és kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta.