Orbán Viktor: Politikai viták helyett összefogásra van szükség

ORBÁN Viktor; KOCSIS Máté
Budapest, 2020. március 23. Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. Balra Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány kapcsán. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben. A kormányfő részletesen ismertette az eddig meghozott intézkedéseket, így többek között azokat, amelyek jelentősen csökkentik a vállalkozók terheit. A kormányfő azt is elmondta, hogy az ellenzék nélkül is úrrá lesznek a válságon.
Vágólapra másolva!

A koronavírus elleni kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben. A kormányfő arra figyelmeztetett:

Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy a vakcinára való várakozás helyett felvesszük a küzdelmet a vírus terjedésével szemben - mondta. Úgy fogalmazott: most

Ezért vezettük be a veszélyhelyzeti jogrendet is, ami eszközöket ad a kormánynak, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét - mondta.

Folyamatosan érkeznek a szállítmányok

A koronavírus-járvány elleni védekezés hosszú lesz, nagyon sok eszközre lesz szükség, és még nagyon az elején vagyunk - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő közölte, az operatív törzstől fegyelmezett és észszerű készletgazdálkodást vár el.

Hozzátette:

Több mint tíz repülőgép teljesít szolgálatot - mondta. Orbán Viktor megköszönte az egészségügyi dolgozók eddigi munkáját, azt mondta róluk, "kiérdemelték mindannyiunk nagyrabecsülését".

Orbán Viktor: A koronavírus-járvány elleni védekezés hosszú lesz Forrás: MTI/Kovács Tamás

Jelenleg összesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországon - közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök ismertette:

a bevethető egyenruhások - akik 65 év alattiak - 70 275-en vannak, az önkéntesek - köztük a polgárőrök - 46 573-an. A katonai védekezésről kiemelte: emelt szinten vesznek részt a határvédelemben.

Közlése szerint 23 950 hivatásos katona van, 9381 tartalékos katona áll rendelkezésre, és van 10 649 olyan katona, aki öt éven belül szerelt le. Mindösszesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra. Ha baj van, ezzel gazdálkodhatnak - mondta.

A szomszédainkat barátainkká akarjuk tenni

Kitért arra is, hogy

Így most is számíthatnak ránk, ha most együtt harcolunk, később fegyverbarátokká lehetünk - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a románoktól garanciákat kért, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák-magyar határon a Románia felé tartókat. A rendőrök ezt a "zsilipelést" eddig sikeresen megoldották - értékelt a kormányfő.

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Kiemelte: a gazdasági intézkedések első feladata a gazdaság lassulásának mérséklése, ezeket újabbak követik majd, mert újabb intézkedések kellenek a gazdaság újraindításához.

A kormányfő felszólalásában ismertette az elmúlt héten hozott gazdasági intézkedéseket, köztük azokat, amelyeket hétfő délelőtt jelentett be.

Közölte:

Hasonló volt a helyzet 2010 után is, akkor sikerült megoldani a helyzetet, és most is sikerülni fog - vélekedett. Orbán Viktor hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét; azt mondta, ez most olyan feladat, amit egyedül senki sem oldhat meg. Mindenkinek felelőssége van, mindenkinek hozzá kell tennie a magáét - fogalmazott.

"Semmilyen jogot sem veszünk el a parlamenttől" Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kocsis Máté: Nem értem, miért változott meg az ellenzék véleménye

Az ellenzéki frakciók egybehangzóan utasították el azt, hogy megszavazzák a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy a mostani kormány volt az, amely fejlődő pályára állította a gazdaságot 2010 után.

- közölte Harrach Péter. Közölte, hogy pártja támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője köszönetet mondott a koronavírus elleni védekezésben részt vevő összes embernek.

- tette hozzá. Ne most sarkítsuk ki a köztünk lévő különbségeket! – mondta a politikus. Sok hétpárti egyeztetés volt, ezek jó hangulatú egyeztetések voltak – tette hozzá. Elmondta, hogy nem érti, hogy mi történt a korábbi találkozókhoz képest, és miért változott meg az ellenzék véleménye.

Orbán Viktor: Semmilyen jogot sem veszünk el a parlamenttől

Orbán Viktor viszonválaszában közölte, a kormány vissza akarja adni a jogot a parlamentnek, hogy bármikor visszavehesse a kormánytól a döntési jogköröket. Nem arról beszélünk, hogy 90 nap múlva összeülünk, és megvitatjuk, hogy vége-e a járványnak – mondta a kormányfő.

Nem három hónapos felhatalmazást akarunk; ha a törvényt elfogadták, akkor bármikor vissza lehet venni a kormánytól a jogokat.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar ellenzék eddig mindig azt mondta, hogy Magyarország nem jogállam, most meg azért küzd, hogy maradjon a jelenlegi helyzet. A kormányfő szerint

Közölte, hogy meglehetősen nagy tudatlanságról árulkodik, ha valaki az eddig meghozott több ezermilliárd forintos intézkedéseket lekicsinyli. Orbán Viktor szólt arról is, hogy újabb és újabb döntések kellenek a gazdaság területén.

- mondta a kormányfő.

Orbán Viktor: Különösen veszélyeztetettek az immunhiányos csoportok, a betegek és a 65 év felettiek Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar kormány az elsők között volt

A miniszterelnök elmondta, hogy az ellenzék nélkül is meg fogják oldani ezt a válságot. Szólt arról is, hogy Európában a magyar kormány az elsők között hirdette ki a veszélyhelyzetet.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy különösen veszélyeztetettek az immunhiányos csoportok, a betegek és a 65 év felettiek. Ha arról gondolkodunk, hogy kit, kitől szigetelünk el, felmerülhet több opció is. Folyamatos a gondolkodás.

Nem segélyt akarunk adni, és minden pénzt munkahelyteremtésre fogunk fordítani - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a hatósági áras követelések esetében az a fő probléma, hogy ezen termékeket importáljuk, így ezen termékekből hiány lenne, ha ezt a kormány meglépné.

- tette hozzá. Nem áll szándékomban felhatalmazási törvényt elfogadni - mondta az ellenzéki kritikákra a kormányfő.

Orbán Viktor élesen bírálta azokat az ellenzéki javaslatokat, amik romániai jogi megoldásokat szeretnének, mert ott sokkal szélesebb jogkörrel bír egy kabinet, mint Magyarországon. Orbán Viktor szólt arról is, hogy neki 133 bátor emberre van szüksége, és ezért arra kérte őket, hogy ne bizonytalanodjanak el, és legyenek bátrak.

- zárta a viszonválaszát Orbán Viktor.