Megvertek és kiraboltak egy idős férfit Pálfán

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy középkorú férfit Pálfán. A gyanú szerint bántotta, és megfenyegette az egyik idős ismerősét. Pénzt akart tőle.
Vágólapra másolva!

Március 20-án este egy 61 éves pálfai férfi tett bejelentést a központi segélyhívón amiatt, mert egy ismerőse megverte, és pénzt követelt tőle. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, és elfogták a 44 éves helyi férfit. Mint kiderült,

többször megütötte ököllel az idősebbet,

miközben folyamatosan fenyegette, egészen addig, amíg nem kapott pénzt tőle. Áldozata súlyosan megsérült.

Forrás: Origo

A paksi rendőrök őrizetbe vették a középkorú férfit, akit súlyos testi sértés illetve rablás miatt hallgattak ki. A férfit őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását, amelyet a bíróság március 23-án elrendelt.