Ezek az ellenzéki képviselők nem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Vágólapra másolva!
Az ellenzék miatt nem lehet sürgősséggel tárgyalni a koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt. Hiába volt óriási tét a védekezés szempontjából, az ellenzék nem volt hajlandó az együttműködésre a ma délutáni szavazáson: 137-en szavaztak igennel, 57-en nemmel, így nem lett meg a 4/5-ös többség. Összegyűjtöttük azoknak a képviselőknek a nevét, akik nemet mondtak a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítására.
Vágólapra másolva!

MSZP

Bangóné Borbély Ildikó
Dr. Harangozó Tamás
Dr. Hiller István
Hiszékeny Dezső
Korózs Lajos
Kunhalmi Ágnes
Mesterházy Attila
Molnár Gyula
Dr. Molnár Zsolt
Dr. Szakács László
Dr. Tóth Bertalan
Tóth Csaba
Dr. Varga László

Jobbik

Ander Balázs
Dr. Brenner Koloman
Csányi Tamás
Dudás Róbert
Dr. Gyüre Csaba
Jakab Péter
Kálló Gergely
Dr. Lukács László György
Magyar Zoltán
Nunkovics Tibor
Potocskáné Kőrösi Anita
Rig Lajos
Dr. Steinmetz Ádám
Stummer János
Dr. Varga-Damm Andrea

DK

Arató Gergely
Bősz Anett
Gyurcsány Ferenc
Hajdu László
Dr. Oláh Lajos
Sebián-Petrovszki László
Dr. Vadai Ágnes
Varga Zoltán
Varju László

LMP

Csárdi Antal
Hohn Krisztina
Dr. Keresztes László Lóránt
Ungár Péter

Párbeszéd

Burány Sándor
Kocsis-Cake Olivio
Dr. Mellár Tamás
Szabó Timea
Tordai Bence

Függetlenek

Bana Tibor
Bencsik János
Dr. Hadházy Ákos
Szabó Szabolcs
Székely Sándor
Dr. Szél Bernadett