Ki akart kezdeni diákjával egy pedofil tanár Budapesten

Vágólapra másolva!
Az egyik budapesti általános iskolában tanuló kislány javítani szeretett volna az évvégi jegyén, ezért segítséget kért a tanárától, aki erre kikezdett vele. A bíróság első fokon már elítélte a férfit, az ügyészség viszont azt akarja, hogy soha többé ne taníthasson gyerekeket.
Vágólapra másolva!

A férfi angolt tanított az iskolában, amikor 2018. májusában az egyik hetedikes diákja azzal kereste meg, hogy szeretne javítani az évvégi jegyén. A férfi azt mondta neki, hogy ezt másnap megbeszélik.

Egy nappal később kettesben maradt a kislánnyal és utalásokat tett arra, hogy tetszik neki, és a javításhoz "gondolt pár dologra".

A lány sírva elszaladt és mindent elmondott az osztályfőnökének.

Az ügyészség a tanár ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat, ami miatt a bíróság 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 3 év próbaidőre felfüggesztett, valamint ugyanennyi időre eltiltotta a kiskorúak tanításától.

A döntés ellen a az ügyészség súlyosbításért fellebbezett,

azt akarják elérni, hogy a férfi soha többé ne taníthasson gyerekeket.

A védelem felmentésért fellebbezett.