Havazik a Mátrában

Kékes, Kékestető
Galyatető, 2017. november 23. Köd a Mátrában Galyatető felől fényképezve 2017. november 23-án. Szemben a Kékes és a kékestetői tévétorony látható. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Mínusz két fokot mértek Kékestetőn, Szegeden pedig villámlással és mennydörgéssel érkezett zivatar.
Vágólapra másolva!

Mínusz két fokig hűlt a levegő és havazik a Kékestetőn, jelentette az Országos Meteorológiai szolgálat honlapja szombat délután. Az észlelés szerint napközben folyamatosan csökkent a hőmérséklet, délután már mínusz fokokat mértek, délután kettő óra után pedig havazni kezdett, amely meg is maradt.

Szeged és Békéscsaba környékén pedig villámlással és mennydörgéssel érkezett a zivatar.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton többfelé várható kisebb eső, zápor ,helyenként zivatar. A kora esti óráktól eleinte az északi megyékben, majd másutt is halmazállapotot vált a csapadék, így

havas eső, a magasabban fekvő vidékeken havazás is lehet.

Éjszaka felhőzetcsökkenés kezdődik, fokozatosan szűnik, illetve a Dunántúli régiókra korlátozódik a vegyes csapadék. Vasárnap a Dunántúlon felhős idő várható rövid napos periódusokkal, ettől keletebbre gyorsan mozgó gomolyfelhők mellett hosszabb időre kisüt a nap. Egy-egy rövid életű hózápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél, megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Lokálisan zivatarok mentén is lehet szélerősödés.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +3 fok között alakul.

A derült, szélvédett, északi völgyekben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 7 fok között várható.