Menczer: A koronavírus miatt a világban jelenleg a legnagyobb verseny az egészségügyi eszközökért zajlik

Vágólapra másolva!
Az Origónak adott interjút Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminiszter tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Manapság minden a koronavírusról szól, mit tehet a kormány egy világjárvány idején?

Dolgozhat, és dolgozunk is folyamatosan. A kormánynak minden esetben – így a jelenlegi koronavírus-járvány esetében is – a magyar emberek védelme a legfontosabb. Mindent megteszünk azért, hogy akik egészségesek, lehetőleg az egészségüket meg tudják őrizni, akik betegek, azok pedig felépüljenek. A védekezéshez és a gyógyításhoz minden eszköz és forrás rendelkezésre áll, Orbán Viktor miniszterelnök világosan elmondta, hogy annyi pénz van, amennyi kell, a keret felülről nyitott.

A vírus terjedése ön szerint megállítható?

Nem vagyok orvos, de azt természetesen látom, hogy a vírus egész Európában rohamosan terjed, Ausztriában a betegek száma 10 nap alatt 100-ról 1500-ra nőtt, nekünk is fel kell készülnünk hasonló folyamtokra. A vírus tehát terjed, nem is lehet pontosan megmondani hányan kaphatták eddig el, hiszen a fertőzöttek 80 százalékánál semmilyen tünetek nem jelentkeznek, vagy csak nagyon enyhék. Értelemszerűen azonban a vírus terjedésével azoknak a száma is nőni fog, akik valóban megbetegszenek, és kórházi ellátásra szorulnak.

Ráadásul a vírus ellenszere nem ismert.

Mivel a vírus ellen nincs vakcina, és a terjedése nagyon gyors, a világ összes országa bővíti az egészségügyi eszközparkját, inkább legyen minden bőven a raktárban akkor is, ha nem kell használni. Ha viszont a helyzet úgy alakul, hogy szükség van plusz eszközökre, akkor ezek rendelkezésre álljanak. Azt hiszem, jelenleg a világban a legnagyobb verseny az egészségügyi eszközökért zajlik, a maszkokért, védőruhákért, lélegeztetőgépekért. Természetesen Magyarország is részt vesz ebben a versenyben, mindent megveszünk, amire szükség lehet, ugyanis ez a közös érdekünk.