Emberek százait verte át egy nő hamis kárpótlási ígérettel

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy szentendrei nő ellen, aki rokonával együtt több, mint négyszáz embert vert át azzal, hogy a holokauszt, illetve a világháború idején élt rokonaik után nagy összegű kárpótlást fizet nekik, és ezért cserébe csak pár ezer forintos regsztrációs díjat kell befizetniük.
Vágólapra másolva!

A nő egykori apósa 2017 szeptemberében azzal tévesztett meg embereket, hogy

1500-3000 forint regisztrációs díj fejében több százezres, vagy akár milliós összegű hozzátartozói kárpótlást fizet az 1944 előtt született, a II. világháborúban részt vett, halott, vagy hadifogságba esett rokonaik után.

Ehhez több, fiktív roma párt, illetve egyesület logójával ellátott formanyomtatványt készített, melyeket a jelentkezőknek ki tölteni és aláírni ahhoz, hogy a kárpótláshoz hozzájussanak.

A nő apósa - aki azóta meghalt - az interneten keresztül országszerte hirdette, terjesztette a programot.

2017 szeptemberére a hír széles körben elterjedt,

több százan kopogtattak a család ajtaján azért, hogy az ígért pénzhez hozzájussanak, mások pedig azért, hogy befizessék az kárpótlás miatti ügyintézéshez szükséges pénzt.

Az érdeklődőket biztosították affelől, hogy nemzetiségtől függetlenül mindenkinek jár a pénz, akinek valamelyik rokona élt a második világháború idején.

A nő az igénylőket fogadta, tájékoztatta őket, és felügyelte a papírok kitöltését, a jelenkezők névsorát pedig egy noteszben vezette.

A jelentkezők számára a regisztrációs díj befizetéshez a nő bankszámlaszámát adták meg. 2017. szeptember 25-től

375 ember fizetett be 1.224.500.- forint összegű regisztrációs díjat, melyet a nő és családja saját magára költött.

A nő és apósa nem kerestek fel sem magyarországi, sem pedig külföldi hatóságokat annak érdekében, hogy kárpótlásról tájékozódjanak, tehát semmilyen lehetőségük nem volt a szolgáltatás nyújtására.

A 375, többségében Nógrád megyében élő embernek 1.500.- és 12.000 Ft. közötti összegű károkat okoztak a regisztrációs díj beszedésével, további 34 esetben a díj befizetése végül elmaradt.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat a nő ellen.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nő számára felfüggesztett fogházbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását javasolta. Ezen kívül meg kell fizetnie a kártérítést, és több mint 900.000 forintos vagyonelkobzásra is számíthat.