Óriási segítség az adókönnyítés a turizmusban – sok munkahelyet sikerül megmenteni - videó

Siófok - hotel
Vágólapra másolva!
A járulékfizetési halasztás és az adókönnyítés rengeteget segít a turizmus szereplőinek, a szállodatulajdonosoknak és a vendéglátósoknak – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, aki egy szállodának és egy csárdának is a tulajdonosa. Szerinte az iparágban dolgozók eddig munkaerőhiánnyal küzdöttek, most pedig, aki csak tudja, nem engedi el a dolgozóit, hiszen az adókönnyítés miatt minimálisra csökkent a veszteség. Arra kérte az iparágban dolgozókat, hogy ne szabadítsák rá a dolgozókat az államra, hiszen most a kormánynak a védekezéssel és a további gazdasági intézkedésekkel rengeteg költsége van. A Balatonnál abban bíznak, hogy a járvány júniusig lecseng, és utána beindul újra a szezon, sőt, azok, akik külföldre utaztak volna, talán inkább a belföldi utakat választják.
Vágólapra másolva!

Egy vendéglő üzletvezetőjét is megkérdeztük Siófokon, aki azt mondta, hogy nagyon nagy segítség nekik az adókönnyítés. Meg is köszönte, ugyanis így meg tudja tartani a dolgozóit. Ha pedig nyárra tényleg elmúlik a járványveszély, azt mondja, még több dolgozót tud alkalmazni.