Meghalt két idős koronavírussal fertőzött magyar beteg

koronavírus, Országos Mentőszolgálat, Budapest
Budapest, 2020. március 10. Mentőápoló védőfelszerelésben az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Akinél felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, a háziorvos döntése alapján a mentők kórházba viszik. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Két idős magyar beteg meghalt koronavírus-fertőzés miatt, egy 79 éves és egy 68 éves magyar férfi. Ezzel háromra nőtt a halottak száma Magyarországon - írja a kormány hivatalos oldala.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a legfrissebb hírek szerint 85 igazolt megbetegedésről tudni.

A 85 betegből heten már meggyógyultak,

hárman meghaltak.

Emiatt az aktív esetek száma 75.

Mentőápoló védőfelszerelésben az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Jelenleg a járvány második szakasza, azaz a csoportos megbetegedések szakasza van.

Ez azt jelenti, hogy közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol jelen lehet a vírus.