Szijjártó Péter: Új megállapodás kell az EU és Törökország között

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megállapodott a szlovák kollégájával, hogy hétfőtől újra megnyitják a somoskőújfalui határátkelőt.
Vágólapra másolva!
Mindaddig, amíg nem jön létre új megállapodás az Európai Unió és Törökország között a migrációs folyamatok feltartóztatására, addig nem lehet arra számítani, hogy Törökország meggátolná a bevándorlók áradatát az unió külső határának irányába - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten, miután török kollégájával egyeztetett telefonon.
Vágólapra másolva!

Két fontos kérdésről beszéltek Mevlüt Cavusogluval, a migrációról és az energiaellátásról - mondta a miniszter.

Emlékeztetett: szerdán Moszkvában fontos megállapodásokat sikerült megkötni.
Déli irányból Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül 2021 végétől reális, hogy nagy mennyiségű gázt vásárolhat Magyarország - mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában 2020. március 19-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a migrációs nyomás növekszik Törökország irányába, mintegy

Ugyanakkor a török külügyminiszter tájékoztatása szerint Pakisztán és Afganisztán irányából is egyre erőteljesebb a migrációs nyomás - fűzte hozzá. Megjegyezte: Törökország tavaly 455 ezer migránst állított meg.

A külügyminiszter hangsúlyozta: mindaddig, amíg Brüsszelben nem veszik komolyan a török kéréseket, aggodalmakat, igényeket, nem lehet arra számítani, hogy csökkenne a nyomás a görög-török határon.
"Ki tudja, hogy a görögök meddig tudják tartani" a határt? - vetette fel.

Másfél millió olyan szíriai belső menekültről tudni, akik megindulhatnak Törökország felé. Tavaly 455 ezer migránst állított meg Törökország Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiemelte: ez azért fontos és veti fel Brüsszel felelősségét, mert mostantól kezdve a bevándorlásnak nemcsak biztonsági és kulturális kockázata van, hanem nagyon súlyos egészségügyi kockázata is, hiszen

amikor minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb kontaktus legyen az emberek között, minél kevesebb tömegjelenség legyen.

Ehhez képest a tömeges, illegális, kontrollálatlan migrációs hullámok pont az ellenkező irányba mutatnak, és komoly egészségügyi kockázatokat jelenthetnek - vélekedett.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy vita van az EU és Törökország között arról, hogy hatmilliárd eurót ígért az unió Ankarának, és eltérnek az álláspontok, hogy ebből mennyit fizetett ki.

Az biztos, hogy nem hatmilliárdot. Itt lenne az ideje, hogy Brüsszel végre a realitás talaján tárgyaljon Törökországgal,

jó lenne, ha nemcsak a saját igazát hajtogatná, hanem a valóság alapján olyan megállapodást kötne Törökországgal, amellyel végre rendezik ezt a kérdést - mondta.

Arra is kitért, hogy egy magyar vállalat nyolc tonna olyan textilalapanyagot rendelt Törökországból, amelyből szájmaszkokat lehet gyártani.

A török külügyminiszter most megígérte, hogy

erre megadják az exportengedélyt, így még a héten be tudják hozni Magyarországra

- közölte. Hozzátette: ez mindenképpen jó hír, hiszen a koronavírus elleni védekezésben a védőfelszerelések fontosak, és jól látszik, hogy egy ilyen időszakban az ellátás belőlük az egész világon kihívást jelent.

A migrációnak nemcsak biztonsági és kulturális kockázata van, hanem nagyon súlyos egészségügyi kockázata is Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy jelenleg

4500 magyar állampolgár regisztrált külföldön konzuli védelemre,

de náluk nyilván többen vannak az ország határain kívül.
A miniszter arra kért minden külföldön tartózkodó magyart, aki haza szeretne jönni, jelentkezzen a külképviseleteken.

Olyan mértékű légiközlekedés-korlátozások lépnek életbe, amelyek könnyen ellehetetleníthetik vagy rendkívül megnehezíthetik a hazatérést - hívta fel a figyelmet.

Szijjártó Péter elmondta, hogy jelenleg

12 országban 112 magyar állampolgár áll karanténintézkedés alatt,

ez a szám azért ugrott meg, mert Ausztria gyakorlatilag teljesen lezárta Tirol tartományt, az országban 86 magyar állampolgár van karanténban.

A 112 magyarból négynek volt pozitív a koronavírustesztje - tette hozzá.