Közel félmilliót lopott egy nyitott traktorból egy kiskunmajsai nő

Vágólapra másolva!
A nő közel fél éven át próbálta fenntartani magát abból, hogy őrizetlenül nagyott, parkoló autókat fosztott ki, emellett néhány lakásba is betört. A legnagyobb összegre első alkalommal tett szert, ekkor 440 ezer forintot talált egy nyitott traktor belsejében.
Vágólapra másolva!

A munkahellyel, állandó jövedelemmel nem rendelkező kiskunmajsai nő 2019 nyarától abból próbált megélni, hogy parkoló járműveket tört fel, majd kifosztotta azokat.

Első alkalommal, tavaly június 30-án azonban még feltörnie sem kellett semmit ahhoz, hogy közel félmillió forinthoz jusson. Az út szélén ugyanis egy nyitott állapotban lévő, őrizetlenül hagyott trator parkolt. A nő

átkutatta a vezetőfülkét, és amit talált, magával vitt: telefontöltőt, tankolókártyát pin kóddal, személyes iratokat, és 440 ezer forintot.

A pénz kivételével később az összes lopott holmit megtalálták nála a rendőrök.

Másfél hónap múlva egy parkoló autó résnyire lehúzott ablaküvegét kézzel lenyomta, az ajtó nyitógombját felhúzta, majd egy pénztárcát talált, közel 40 ezer forinttal.

A benne lévő iratokat a közelben eldobta, így azokat megtalálták.

A tolvaj azonban nem mindig volt ilyen szerencsés: egy parkoló autót hiába tört fel, esernyőkön kívül semmit nem talált benne, a betöréssel viszont tizenötezer forint kárt okozott. Ezután inkább lakásokból és házak udvaraiból próbált lopni. Négyből egyszer sikerrel is járt:

egy kerítéssel körbevett ház nyitott konyhájából egy telefont vitt magával. Egy másik lakásban viszont, kutatás közben tetten érték, amikor pedig menekülni próbált, súlya alatt eltört a kerítésléc.

November 11-én éjjel a nő bement egy üzem nyitott udvarába és az ott parkoló, nyitott teherautó utasterében egy telefont, és egy fém cigarettásdobozt talált. Eközben a dolgozók tetten érték, így a telefont kénytelen volt visszaadnia, és utólag a cigarettásdobozt is lefoglalták tőle.