Jó, ha piacon vásárol, őstermelőktől, de most ezeket tartsa be

Őstermelő, Hold utcai piac, illusztráció
Budapest, 2015. december 29. Egy őstermelő kínálja termékeit a megújult a Hold Utcai Vásárcsarnokban. A műemlék épület a felújítás után Belvárosi Piac néven működik tovább. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A koronavírus idején kiemelten fontosnak ítéli meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a helyi termelői piacokat. Ezeken a helyeken ugyanis helyben, mentesülve a felesleges utazástól, elérhetőek a kiváló minőségű magyar élelmiszerek. Működésük mind a termelő, mind a lakosság számára előnyös. Ennek ellenére a Nébih összegyűjtött néhány fontos dolgot azzal kapcsolatban, hogy mikre kell figyelni, ha őstermelőtől vásárolunk.
Vágólapra másolva!

Bár a koronavírus terjedése kapcsán kialakult helyzetben a helyi, termelői piacok működésére vonatkozó speciális korlátozás jelenleg nincs érvényben, a Nébih szerint érdemes szem előtt tartani az alábbi alapelveket.

A kistermelő esetében is alapkövetelmény, hogy csak olyan személy vegyen részt az élelmiszer előállításában és forgalmazásában, aki egészséges.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kistermelők, árusítók az árusítás ideje alatt fokozottan és rendszeresen folyóvízzel mossanak kezet, ahol ez nem megoldható, ott kézfertőtlenítő gél vagy kendő alkalmazása javasolt.

Forrás: AFP

Az árusító asztalokat ne szorosan egymás mellé, hanem legalább 1-2 méteres távolságra helyezzék el. Rögzített asztalok esetén is ügyeljenek a megfelelő távolságra a helykiosztáskor.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A zárt térben rendezett piacoknál kerülni kell a zsúfoltságot. Érdemes szakaszosan beengedni a vásárlókat a piac területére, és/vagy megkérni őket, hogy a szabadban várakozzanak, amíg sorra kerülnek.

A szabadban tartott piacok esetében is fontos, hogy elkerüljék a szoros sorban állást, a vásárlók tartsák meg egymás között az 1 m-es távolságot.

Forrás: MTI/Nagy Zoltán

A sokak által látogatott helyeken kézfertőtlenítő vagy egyszer használatos kesztyű kihelyezése javasolt.

Élelmiszerek, árucikkek, eszközök és berendezések

  • Alapvető elvárás az árusított élelmiszerek szennyeződéstől való védelme, amely biztosítható például a termékek lefedésével és/vagy légterelő plexivel ellátott pult használatával.
  • Feltétlenül kerülendő a termékek érintése! Erre a vásárlók figyelmét is fokozottan fel kell hívni.
  • Az értékesítést végzők a csomagolatlan élelmiszerek esetében használjanak fogóeszközöket vagy eldobható kesztyűt, nylon zacskót a termék átadásakor.
  • Fokozottan és rendszeresen tisztán kell tartani a vásárlók által gyakran érintett felületeket.

Pénzkezelés

  • Meg kell akadályozni, hogy a termékek közvetett kapcsolatba kerüljenek a pénzzel.
  • Célszerű a pénz kezelésének és az áru kezelésének teljes szétválasztása. Nem megfelelő az a gyakorlat, hogy ez az egyszer használatos kesztyű folyamatos levételével, majd ismételt felhúzásával történik.
  • Nagyobb forgalmú helyen javasolt, hogy külön személy adja ki a terméket, míg más vegye el a pénzt.