Fáradtak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók

Vágólapra másolva!
Már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét a boltok – mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Azt is hozzátette, hogy a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagyobb üzletekben. A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

- mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A szakember azt is mondta, hogy szükséges a teljes nyitva tartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem.

Szerinte azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit.

De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban. Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt.

Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat.

Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak,

az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak - mondta Vámos György.