Se rokonok, se bevásárlás, megváltozott az esztergomiak élete

Vágólapra másolva!

Lezárták a határt Párkány és Esztergom között. A rendőrök egész nap figyelnek, hogy az esetleges szabályszegőket elfogják. Ezért a határ, csakúgy, mint Esztergom belvárosa, csendes és kihalt. Mindössze néhány ember sétált az utcákon, amikor ott jártunk. A határlezárás sok lakosnak megnehezíti a mindennapjait, egyrészt munka és bevásárlás, másrészt az ismerősökkel, rokonokkal való kapcsolattartás miatt.

Kalmár Laura

Vágólapra másolva!

Esztergom rendőrök szlovákok magyarok krimi koronavírus Párkány határlezárás Belváros főtér

Több rendőr is felügyeli a forgalmat az Esztergom melletti magyar-szlovák határnál.

Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák, hogy valaki átszökjön, ezért egész nap, felváltva őrködnek. Aki a tilalom ellenére felbukkan a határnál, azonnal igazoltatják:

Lezártuk a határt, teljes mértékben megszűnt az átjárás a két oszág között. Ez egyedül az áruszállítókat nem érinti, illetve aki magyar, illetve szlovák állampolgár, annak még van lehetősége hazajutnia"

- magyarázta egyikük.

A határnál egy középkorú férfiba botlottunk. Azt mondja, egészen Romániából jött el idáig, és Szlovákiába akart eljutni, hogy munkát keressen, de a rendőrök nem engedték tovább.

Román állampolgár vagyok, munka miatt utaztam volna Szlovákiába, de a határon már nem tudtam átmenni. Sőt, az se biztos, hogy egyáltalán hazajuthatok.

- mondta a férfi elkeseredetten.

Megpillantunk egy nyugdíjas asszonyt, aki egy szobor mellett ül a határ közelében. Imádkozik. Azt mondja, ez átsegíti őt a nehéz időszakon, majd hozzáteszi, hogy unokái, gyerekei külföldön élnek, rájuk is sokat gondol, mindennap beszélnek telefonon. Az országhatár lezárása neki is megnehezíti az életét több szepontból is.

Szlovákiában is sok ismerősöm, barátom van, akikkel most nem tudok személyesen találkozni. Régen sokat jártam oda vásárolni is, meg hát sportolni. Úszóbérletem volt az ottani uszodába. De erről most egy időre le kell mondanom."

- magyarázza.

Amikor azt kérdeztük tőle, fél-e a betegségtől, esetleg attól, hogy hosszan, akár hónapokig elhúzódik a járványveszély, és az ezzel együtt járó gazdasági válság, ezt felelte:

Nem félek, nagyon erős a hitem. Napi szinte járok ki ide imádkozni, szép a táj, friss a levegő, feltölt energiával. Többen túléltünk ezelőtt is súlyos járványokat, világháborút. Ha mégis elkapnám, és nem élném túl, úgy lennék vele, hogy biztosan megvolt az oka, Isten ennyi időt rendelt nekem. Igen, valóban rossz, hogy nem láthatom a rokonaimat, unokáimat, de csakis a türelem, a csendes várakozás az, ami segít.

Sajnos, ez az, ami a mostanában leginkább hiányzik az embereknek, a türelem, és a tolerancia. Nem tudnak várni, sem osztozkodni, vagy legalább gondolni másokra is. Túl jó dolguk volt eddig a mostani fiataloknak, megúszták a háborút, a pestisjárványt, nem tudhatják, milyen az, hogy órákig kell sorba állni a boltban egy kiló kenyérért, amit jegyekre osztanak. Most, hogy hirtelen veszélyhelyzet állt elő, nem tudnak vele mit kezdeni"

- mondja.

Egy esztergomi középiskolában dolgozó takarítónő az üresen álló épület előtt sepreget. Azt mondja, hogy

a diákoknak ugyan távoktatás van, a porta és takarítás viszont ilyenkor sem szünetel,

úgyhogy egyelőre nem kell attól tartania, hogy megszűnik a munkahelye.

Ő is úgy gondolja, hogy

az imádkozás, és a hit az, ami segít elterelni a figyelmet az egyre elviselhetetlenebbé váló pánikhelyzetről.

"Az egész családunk keresztény, rendszeresen jártunk templomba, gyülekezetbe. Napi szinten imádkozok, ez úgy érzem, sok erőt ad.

Szerencsére a munkanélküliség engem nem fenyeget, takarítani még az üres épületben is kell. Ez nagy segítség, mert igaz, hogy rokkantnyugdíjas vagyok, de kell a plusz kereset. A betegségtől is leginkább a lányomat féltem, mert autoimmun betegsége van,

és a kezelés, amit ez ellen kap, gyengíti a védekezőrendszerét. Úgyhogy kerüljük a közösséget, ügyelünk a higiéniára, ez a legtöbb, amit tehetünk. Ilyen szempontból most nem bánom, hogy lezárták a határokat, pedig korábban én is jártam át néha vásárolni"

- magyarázza.

Esztergom belvárosában

egy szuvenírbolt tulajdonosával beszélgetünk, aki elmondja, hogy jelentősen visszaesett a forgalom az üzletében, amióta lezárták a határt.

A vevőimnek nyolcvan százaléka külföldről, főleg Szlovákiából járt ide, ezért nekem a határ lezárása különösen nagy veszteséget jelent. Ha nem a sajátom lenne az üzlet, hanem bérelném, be is zárnék, hiszen nem érné meg fenntartani, és nem is lenne miből. Egyelőre azonban nyitva vagyunk minden nap, délután háromig

- mondja a középkorú nő.

Az üzletben egy vásárlóval is sikerült beszélnünk.

Tanítónő vagyok, itt élek Esztergomban. A gyerekek számára már bevezették a távoktatást, mi tanárok, azoban egyelőre még bejárunk az iskolába, de valószínű, hogy jövő héttől már mi is otthonról dolgozunk. A vírustól leginkább az idős rokonaimat féltem, velük próbálunk minél kevesebbet érintkezni, a fertőzés elkerülése miatt. Illetve, próbáljuk őket rávenni, hogy maradjanak otthon, a bevásárlást, patikát is elintézzük helyettük, csak írjanak listát, hogy mit kell vennünk. A határlezárást amiatt sajnálom, mert szerettünk ott vásárolni,

- teszi hozzá.

A városban

az utcák csendesek és kihaltak, több szolgáltatás, üzlet működése szünetel.

A főtéren és a környékén még lézengenek néhányan, próbálják élvezni a szép, tavaszi időt, és a friss levegőt. Egy közeli buszmegállóban két nyugdíjas asszonnyal találkozunk. Elárulják, hogy régebben ők is jártak át vásárolgatni Szlovákiába.

Most egy ideig muszáj tudomásul vennünk, hogy nincs ki-bejárkálás a határon. Talán jobb is így. Próbálunk minél kevesebb emberrel érintkezni. Orvoshoz, gyógyszertárba viszont muszáj eljárnunk, ezért nem tudjuk teljesen kikerülni a tömegközlekedést. Otthon viszont első dolgunk a kézmosás, bár ez nekem alap dolog, ha nem lenne a vírus, akkor is így tennénk."

- mondja az egyikük.

A főtéren két huszonéves férfi beszélget egy padon. Ők is szívesen szóba állnak velünk. Esztergomban élnek, azt mondják, itt tanulnak, dolgoznak, de több rokonuk, hozzátartozójuk is lakik Szlovákiában, akikkel most sajnos nem tudnak találkozni egy ideig.

Az egyetem, és a munkánk is távmunkában működik, ha nem muszáj, nem igazán járunk közösségbe sem. Egyébként sincs hova, mert semmi nincs nyitva. Így aztán, ha nem akarunk besavanyodni az unalomtól, sétálunk, vagy sportolunk a szabadban, azt legalább még lehet. Ami viszont fájdalmasan érint minket, hogy egy ideig nem láthatjuk a szüleinket, testvéreinket, otthoni barátainkat. Úgyhogy most értékeljük csak igazán a Facebookot, és a telefont, mert legalább azon keresztül tarthatjuk velük a kapcsolatot

- mondják a fiatalok.