Kétezer lakásban nincs fűtés, sem meleg víz Szombathelyen

Schwáb Richárdné ablak hőfokszabályzó hőmennyiségmérő radiátor távfűtés TÁRGY EGYÉB TÁRGY
Budapest, 2009. november 27. Schwáb Richárdné közös képviselő beállítja a kívánt hőfokot lakásának egyik radiátorán a hőszabályozóval a Főtáv ÖKOPlusz program keretében korszerűsített egyik épületben Budapesten, az I. kerület Attila u. 25. szám alatt. A radiátor baloldalán a távolból is leolvasható hőmennyiségmérő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Több mint kétezer lakásban és hetven közületi fogyasztónál szünetel a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás Szombathelyen, előre láthatólag csütörtök estig - közölte az MTI-vel a távhőszolgáltatást végző cég sajtóreferense hétfőn.
Vágólapra másolva!

Több napig nem lesz fűtés és meleg víz Szombathely egy részén.

Ennek oka Kocsis Tóth Ildikó tájékoztatása szerint, hogy

a gerincvezeték lyukadt ki, az érintett szakaszt pedig még a fűtési időszak vége előtt ki kell cserélni, mert a meghibásodás miatt a rendszerben olyan nagy mennyiségű a vízvesztés,

hogy az a kazán üzembiztonságát veszélyezteti.

A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. közleménye azt tartalmazza, hogy a nagyméretű gerincvezeték-szakasz cseréjének ideje alatt a távhőszolgáltatást egy másik kazánról részben tudják majd biztosítani,

de vannak területek, amelyek ellátása máshonnan nem megoldható.

Több mint 2000 lakásban nincs fűtés - Illusztráció Forrás: MTI/Kovács Attila

Érintett területek

A Rohonci utca, Perintparti sétány, Szürcsapó utca, Bartók Béla körút, valamint az Ady tér és környékén hétfő reggel 6 órától szünetel a távfűtés és a melegvíz-szolgáltatás, amely 2100 lakást és 70 intézményt érint.

A munkálatokat legkésőbb március 19-én délután 19 óráig befejezik és a szolgáltatást helyreállítják.

Kocsis Tóth Ildikó azt is mondta, hogy a várható szolgáltatási szünetről az érintett területen a lakosságot és az intézményeket, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is értesítették.