Szájmaszkokkal üzletelő csalót vettek őrizetbe

Vágólapra másolva!
Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe a rendőrök. A feljelentést egy amerikai cég tulajdonosa tette meg, aki a nyomozóknak azt mondta, egy népszerű webáruház oldalán talált egy hirdetést, ahol szájmaszkokat kínált egy magyar cég. 
Vágólapra másolva!

A férfi felvette a kapcsolatot a hirdetővel, akivel

220 millió egészségügyi arcmaszk vásárlásában egyeztek meg, majd az eladónak több részletben át is utalta a megbeszélt összeget.

Az üzlet lebonyolítása miatt a megrendelő Magyarországra utazott és találkozott az eladó képviselőjeként eljáró férfival, aki

további 27 ezer dollárt kért, mielőtt a megrendelt árut bemutatta volna.

A vásárló ekkor fogott gyanút, és megpróbálta leellenőrizni a céget, amellyel üzletelni kezdett. Rájött, hogy egy valóban létező vállalat nevével és nyilvános cégadataival éltek vissza úgy, hogy

az interneten megjelent hirdetésben az eredeti névhez megtévesztően hasonlító cégnevet adtak meg, ezért azonnal feljelentést tett a rendőrségen.


Az újabb találkozóra már az V. kerületi nyomozók és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai is elkísérték a feljelentőt, és elfogták a 48 éves W. H. Norlant. A férfinál megtalálták azt a mobiltelefont, amellyel az üzleti megbeszéléseket bonyolították.

A rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket azért, hogy a kicsalt,

majdnem 30 millió forintnak megfelelő valutát lefoglalják.

A Magyarországon élő hondurasi állampolgárságú W. H. Norlant a rendőrök jelentős kárt okozó csalás gyanúja miatt őrizetbe vették.