Új szintre lépett a koronavírus-járvány Magyarországon

Operatív Törzs, sajtótájékoztató, koronavírus, vírus, 2020.03.16.
Vágólapra másolva!
Új szakaszába ért a koronavírus-járvány Magyarországon - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

- kezdte tájékoztatóját Müller Cecília országos tisztifőorvos, majd folytatta: az első szakasz tulajdonképpen befejeződött ebben a szakaszban, különböző megbetegedések fordultak elő egyedi megbetegedési jelleggel, illetve kicsi közösségekben adták tovább a fertőzést egymásnak a fertőzöttek.

Ezt úgy tudják legjobban elképzelni, hogyha az influenzajárványhoz hasonlítjuk ezt a szakaszt, hiszen az is egy légúton terjedő vírusos megbetegedés, és nagyon jól tudjuk, hogy a fertőző forrás nem minden esetben fellelhető - mondta Müller Cecília.

Új szakaszba lép a védekezés Fotó: Koncz Márton - Origo

Ehhez senki sem szokott hozzá

Nem tudjuk már megmondani pontosan, hogy ki kinek adta át. Jelen pillanatban is vannak olyan megbetegedéseink, ahol nem mérhető fel, hogy ki kinek adta át. Vannak adataink, információink, de mind a két irány lehetséges - tette hozzá.

Bizonyosan nem lesz egyikünknek sem az élete olyan, egy darabig, amilyen az ezt megelőző időszakban volt - mondta az országos tisztifőorvos. A vírus terjedésének megakadályozásában mindenkinek megvan a maga szerepe. Megszoktuk, hogy Magyarországon nagyon kedvező járványügyi helyzet van, ezért sem mi, sem a megelőző korosztály nem szokott ahhoz, hogy pandémia, tehát világjárvány van - mondta Müller Cecília.

Más szokásokra lesz szükség

Az országos tisztifőorvos szerint most más szokásokra lesz szükségünk.

Az önkormányzatokhoz is fordulhatnak segítségért az idősek, de ne menjenek feltétlenül az orvosi rendelőkbe. A 65 év feletti egészségügyi dolgozókat is féltjük, rájuk majd a járvány lecsengése után számítunk újra. A nagyszülők látogatását időben toljuk el, és a tömegközlekedést is mellőzzük, ha lehet - tette hozzá.

A szembe és szájhoz ne nyúlkáljunk. A maszk használatára az egészséges embereknek nincs szükségük, csak a beteg ember viseljen szájmaszkot. És fontos az is, hogy mindenki hiteles forrásból tájékozódjon. Aki pedig külföldről jön haza, azoknak mindenképpen otthoni önkéntes karantént javaslunk. Az egészségügyi munkaerő átcsoportosítása is lehetséges a jövőben, ha szükséges lesz – fejtette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Müller Cecília: Más szokásokra lesz szükség Fotó: Koncz Márton - Origo

Így néz majd ki az üzletek bezárása

Lakatos Tibor ezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban közölte: „a környező országok helyzetét figyelemmel kísérve láthatjuk, hogy Csehországban immár 293, Lengyelországban 125, Szlovákiában 61 megbetegedést regisztráltak. Ez is mutatja, hogy nemcsak az országot, hanem a térséget is elérte ez a koronavírus-fertőzés.

Az egyik ilyen intézkedés az üzletek bezárása - mondta.

Ezeket is betiltják a védekezés miatt

Lakatos Tibor elmondta, meg fogja tiltani a kormány a zenés-táncos rendezvényeket.

A kormány elrendeli a sportrendezvények nézők nélküli megtartását. Több sportági szövetség határozott már úgy, hogy felfüggeszti a bajnokságok lefolytatását - tette hozzá.

15 óra és hat óra között nem tarthatnak nyitva az üzletek, kivéve az élelmiszert, illatszert, drogériai termékeket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletek, a gyógyszertárak, az üzemanyagtöltő állomások és a dohányboltok. Ez a korlátozás a szolgáltató tevékenységet nem fogja érinteni - mondta Lakatos Tibor.

Eddig negyvenen szegték meg a karantént

A kormány a rendőrséget hatalmazza fel ezeknek a korlátozó rendelkezéseknek az ellenőrzésére. A rendelettervezet szerint lehetőség nyílik az okmányok postai úton történő kézbesítésére, és az ügyfélkapu aktiválásával, módosításával kapcsolatos feladatok, telefonos azonosítást követő kormányzati ügyfélvonalon keresztüli megvalósításával - mondta Lakatos Tibor.

Felhatalmazást ad a kormány arra, hogy a rendőrség, a járványügyi hatósági feladataik végrehajtása érdekében kezelje azokat az egészségügyi adatokat, amelyek feladatának ellátásához szükséges.

Lakatos Tibor elmondta, a kormány ezenfelül rendelkezni fog az időskorúak ellátásáról.

Van még egy nagyon fontos változás a korábbi intézkedésekhez képest.

Lakatos Tibor elmondta,