Újabb rendbontó iráni egyetemistákat utasítottak ki

Koronavírus Szent László kórház
Vágólapra másolva!
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság - kitoloncolással - kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt - közölte a Belügyminisztérium. Az irániak a kórházban randalíroztak, székeket és kukákat dobáltak, agresszívek voltak az ápolókkal és az orvosokkal, nem tették azt, amit kértek tőlük, sőt szökést terveztek a karanténból, amivel mások egészségét is veszélyeztették volna.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza,

hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel,

utasításaiknak nem tettek eleget.

Szent László Kórház Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást,

amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető - áll a közleményben.

Pénteken két 23 éves, Magyarországon tanuló iráni férfit utasítottak ki Magyarországról és az Európai Unió területéről, akikkel szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság. A két férfi a Szent László Kórházban a számukra

karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyta,oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel,

az utasításaiknak nem tettek eleget.

Kukákat és székeket dobáltak, az ápolókra támadtak a kórházban

Korábban megírtuk az operatív törzs tájékoztatója alapján, hogy március 7-én, szombaton, Budapesten, a VIII. kerületben két iránival szemben intézkedtek a rendőrök, akik

nem akartak bevonulni hatósági vizsgálatra,

de végül bementek. A kórházba pedig, az Origo információi szerint, azért kellett rendőröket hívni, mert az irániak nem tették azt, amit az orvosok és az ápolók kértek tőlük.

Szemeteskukákat dobáltak a kórtermekben, majd székeket dobtak ki az ablakon. Az irániak egy része az ápolónőket is fenyegette.

Egyesek ellenálltak az orvosi vizsgálatnak, nem adtak különböző mintákat. Azt skandálták, hogy éjfélkor megszöknek. Annak ellenére, hogy az egészségügyi intézkedések az ő érdekükben történtek, az ellenállásukkal nemcsak a környezetüket, hanem saját magukat is veszélyeztették.

Ráadásul egyetemi hallgatókról van szó, sőt, egészségügyi képzésben vesznek részt.

A Szent László Kórházba ellátogatott az iráni nagykövetség és az idegenrendészet több munkatársa is, így nyelvi korlátok sem állhattak fenn az egyetemisták és az orvosok, ápolók között.