Koronavírus: példaértékű a V4-ek együttműködése

Vágólapra másolva!
A jelenlegi helyzetben az országok közötti hatékony együttműködésre van szükség, és ennek a visegrádi négyek, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, nagyon jó példája - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Közölte: az országok együttműködése talán még soha nem volt ilyen fontos, mint most, a koronavírus-járvány idején, hiszen többek között határlezárásokról van szó, vagy éppen arról, hogy nem lehet bizonyos termékeket átvinni egyik országból a másikba.

hanem az országok egyeztessenek - tette hozzá.

Megjegyezte: a V4-ek vezetői "mindenféle csatornán", így például videokonferenciákon is kommunikálnak egymással, összehangolják a lépéseiket, értesítik egymást, sőt segítenek is egymásnak, ugyanis ha az egyik országban nem sikerül megállítani a koronavírust, akkor az gyorsan át tud terjedni a szomszédos országba.