Koronavírus: már 30 fertőzött Magyarországon, lezárják Spanyolországot

Róma, 2020. március 14. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványa megfékezésének érdekében fertőtlenítik az utcákat Rómában 2020. március 14-én. A járvány következtében eddig 1266 ember meghalt Olaszországban. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Vágólapra másolva!
Szombat estére 30-ra nőtt a magyarországi koronavírusos megbetegedések száma, 5 magyarnál mutatták ki a fertőzést. Közben a magyar kormány újabb rendkívüli intézkedéseket jelentett be, amelyek közül a legfontosabb az iskolai digitális tanrend hétfői indulása. Világszerte már 150 ezernél is többen kapták el a betegséget és 5800-an haltak meg. Spanyolország szükségállapot bevezetésével korlátozza lakosai szabad mozgását a következő tizenöt napban, hogy lassítsa a koronavírus-járvány terjedését.
Vágólapra másolva!

Szombat este a kormányzati tájékoztató oldal ismertette, hogy 30-ra nőtt a magyarországi koronavírussal fertőzöttek száma, egy ember már meggyógyult és összesen 79-en vannak karanténban. Az eddigi megbetegedésekhez hasonlóan

az esetükben is azonnal megkezdődött a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóság a rendőrséggel együttműködve végez. Mindenki jó egészségügyi állapotban van.

A 30 betegről lehet tudni, közülük 9 iráni, 1 brit és 20 magyar állampolgár, illetve a hatóságok eddig összesen 1014 mintavételt végeztek el. A kontaktkutatás azért is kulcsfontosságú a védekezésben, mert az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az egyik fertőzött egy korábbi beteghez köthető kontaktszemély.

Az új betegek között is vannak, akik a közelmúltban Olaszországban jártak, illetve van olyan beteg, aki feltehetően az Ausztriában járt családtagjától fertőződött meg és van olyan is, akit a kontaktkutatás során már korábban azonosítottak.

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója március 14-én. Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ugyanígy kiderült, hogy

  • a magyar-szlovén határon 35 905 ellenőrzést végeztek el
  • 549 magyar állampolgár esetében rendelték el a hatósági házi karantént
  • 445 fő belépését tagadták meg a határon
  • több mint 3900 doboz maszkot már átvehettek a háziorvosok
  • további 1700 doboz van számukra a mentőállomásokon
  • egészségügyi dolgozó nincs a koronavírusos betegek közt.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a hétfőtől életbe lépő új iskolai digitális tanrendre vonatkozó javaslatuk szerint a pedagógusoknak szükséges lesz a bejárás az intézményekbe, ammenyiben nem rendelkeznek olyan digitális eszközökkel, amikkel tudják tartani a kapcsolatot a diákokkal. A gyerekeknek otthoni felügyeletre lesz szükségük, elsősorban a családok, szomszédok bevonásával - mondta Maruzsa, aki ismét hangsúlyozta, hogy

ne a veszélyeztetett korcsoporthoz tartozó nagyszülőkre bízzák a gyerekeket.

Hozzátette, hogy ahol nem megoldható, ott az iskolákban biztosítani fogják a gyerekek felügyeletét, ezt a tankerületi központok szervezik, de nem jelenti azt, hogy csak az állami intézményekben lesz elérhető.

Fontos, hogy a gyerekek ténylegesen otthon maradjanak, és részt vegyenek a digitális oktatásban.

  • A gyermekétkeztetés biztosításához az iskolaépületeket nem zárják be, de az étkezőket nem lehet majd tömegesen használni.
  • A bölcsődék, óvodák esetében visszaadják a döntést a helyi önkormányzatoknak.
  • Az ajánlás az, hogy a gyerekek ellátását otthon oldják meg szülők, barátok bevonásával kis csoportokban. Ha ez nem megoldható, ott az intézmények biztosítsák az elhelyezést szétszórva, kis csoportokban.
  • Nem zárják be a kollégiumokat sem, de ahol megoldható, azt kérik, hogy maradjanak otthon a diákok.

Hétfőtől bezárnak a budapesti óvodák, bölcsődék, a gyógyfürdők és az állatkert is

Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék a koronavírus-járvány miatt. Minden kerületben biztosítanak ügyeleti rendszert, ennek megszervezését a kerületek végzik - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

A tömegközlekedésben hétfőtől nem lehet felszállni az első ajtónál a járművekre. Egyelőre fenntartják a járatsűrűséget, de mérlegelik az esetleges járatritkítást is. Hétfőtől 100 forintért lehet használni a budapesti közbringarendszert, a Bubit

Újabb rendkívüli intézkedéseket hozott a kormány

Orbán Viktor miniszterlenök péntek esti videójában jelentette be a legfontosabb intézkedéseket.

Több munkacsoportot állítanak fel: lesz járványügyi mobilkórház, létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport, nemzetközi koordinációért felelős akciócsoport, kommunikációs akciócsoport, jogi munkacsoport, pénzügyi akciócsoport, a gazdaság újraindításért felelős munkacsoport és egy határellenőrzési akciócsoport.

Szombat délután pedig már megjelentek a Magyar Közlönyben az újabb rendkívüli intézkedések.

  • Ítélkezési szünet: a miniszterelnök aláírásával ellátott kormányrendeletben az olvasható, hogy a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a legfőbb ügyész javaslatára rendkívüli ítélkezési szünetet rendeltek el.
  • A polgármesterek döntehetnek az óvodai bezárásokról, erről tájékoztatási kötelességgel bírnak az illetekés miniszter felé.
  • Elmaradnak a szűrővizsgálatok
  • Az egészségügyi szakdolgozók továbbképzése 2021. december 31-ig távoktatás formájában történhet.
  • A vonatkozó kormányhatározat rendelkezik a miniszterelnök által tegnap este bejelentett munkacsoportok felállításáról is. E szerint 10 ilyen szervezet alakul meg a koronavírus hatásainak csökkentése érdekében.
  • Az egyik kormányhatározat pedig a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny elhalasztásáról, és az ezzel kapcsolatos feladatokról rendelkezik.

Pánikba estek a karantén hírére Ausztriában

Ausztriában a néhány ezer lakosú Sankt Anton am Arlberg síterepen pénteken pánik tört ki, amikor vesztegzár alá vonták a tiroli községet. A rendőrség egyszer csak megjelent az utcákon, és lezárta a települést, amit a helyiek rosszul viseltek - magyarázta Helmut Mall polgármester.

Hasonló volt a helyzet a karintiai Heiligenblutban, amelyet március 29-ig karantén alá helyeztek.
A külföldi vendégek elhagyhatják a síparadicsomot, míg az osztrák állampolgároknak megtiltották a ki- és beutazást. Ausztriában eddig 602 esetben mutatták ki az új koronavírust, a legtöbb megbetegedést Tirolban regisztrálták. Összesen 7467 embert vizsgáltak meg, és egy ember halt meg.

A vesztegzár alá vont ausztriai falu, Sankt Anton am Arlberg határában őrködnek rendőrök 2020. március 14-én. Forrás: MTI/AP/Kerstin Joensson

A Balkánon Görögországban 190, Romániában 95, Szerbiában 41, Horvátországban 37, Bulgáriában 31, Albániában 33, Boszniában 19, Észak-Macedóniában 14, Törökországban pedig öt fertőzöttet azonosítottak. Görögországban hárman haltak meg a vírusban.

Világszerte már több mint 155 ezren kapták el

Világszerte már több mint 155 ezer ember kapta el a fertőzést és csaknem hatezren haltak bele a betegségbe, 74 268-an pedig meggyógyultak. A legtöbb eset Európán belül Olaszországban van: itt

az utóbbi huszonnégy órában százhetvenöttel 1441-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel, 21 157-re nőtt.

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy

az egész országot karantén alá helyezik,

hogy meggátolják a koronavírus további terjedését. Pedro Sánchez elmondta: ebben az időszakban az emberek alapvetően csak az otthonuk és munkahelyük között közlekedhetnek. Ezenkívül egészségügyi intézménybe, élelmiszerboltba, patikába, bankba, biztosítóhoz, trafikba, tisztítóba, benzinkútra mehetnek, illetve előre nem látható sürgős esetben tartózkodhatnak közterületen - részletezte. Az egész ország területén felfüggesztik az oktatást az óvodától az egyetemig, valamint minden sport- és kulturális rendezvény megtartását is. Zárva kell tartaniuk a vendéglátóhelyeknek, csak a házhozszállítási szolgáltatás működhet. A miniszterelnök szavai szerint a drasztikus intézkedéseket azért rendelték el, mert Spanyolországban is felgyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése.

Egy nap alatt 1500-zal lett több regisztrált beteg, számuk szombaton meghaladta a 6200-at. A betegségbe 193-an haltak bele, és 517-en gyógyultak meg eddig.

A fertőzések felét a madridi autonóm közösségből jelentették.

A szombat délutáni adatok szerint az Egyesült Királyságban az elmúlt egy napban tíz páciens halt meg, eddig összesen 21 brit halottja van a járványnak, az elhunytak mindegyike 60 évesnél idősebb volt és krónikus betegségekkel küszködött fertőződése előtt. A fertőzöttek száma átlépte az ezret, szombatig 37 746 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1149 pozitív leletet azonosítottak.

Donald Trump szükségállapotot hirdetett pénteken

Az amerikai elnök bejelentette: a szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre, illetve korábban felfüggesztették a beutazást az Európai Unió országaiból és Kínából is. Szombaton pedig az amerikai képviselőház többmilliárd dolláros koronavírus-segélycsomagot fogadott el szombaton, amelynek célja, hogy mérsékelje a járvány gazdasági hatásait.

A legfrissebb hírek szerint az Egyesült Államokban eddig 2499 ember fertőződött meg és 55-en haltak meg a koronavírus miatt.

Párizsban több száz kormányellenes sárgamellényes tüntető gyűlt össze a koronavírus miatt meghirdetett, tömegrendezvényekre vonatkozó tilalommal nem törödve. A tüntetők végigvonultak a Montparnasse-on kormányellenes jelszavakat skandálva, annak ellenére, hogy Emmanuel Macron francia elnök betiltotta a 100 fősnél nagyobb összejöveteleket a koronavírus miatt. Franciaországban a kór eddig 79 ember életét követelte és több mint 3660-an fertőződtek meg.

Vasárnap 35 ezer településen tartanak helyhatósági választásokat.

Hollandiában a megerősített fertőzések száma 155 új esettel 959-re nőtt és további két haláleset jelentettek szombaton. Az országban így összesen 12-re emelkedett a halásesetek számra.

A New York-i John F. Kennedy repülőtér egyik nemzetközi utascsarnoka 2020. március 13-án. Forrás: MTI/AP/Kathy Willens

Luxemburg szombaton bejelentette, hogy az országban elhunyt az első koronavírussal diagnosztizált beteg. A fertőzött 94 éves volt. Ez idáig 38-an fertőződtek meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben. Hétfőtől kezdődően két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat.

Belgiumban szombatra újabb 133 megbetegedést jelentettek, ezzel 698-ra emelkedett a fertőzöttek száma. A fertőzésben négyen haltak meg, egy ember pedig meggyógyult.

Az Apple szombaton bejelentette: két hétre bezárja Kínán kívüli kiskereskedéseit, hogy hozzájáruljon a koronavírus terjedésének megfékezéséhez. A vállalat intézkedései üzletek százait érinti világszerte, így Európában is, és március 27-ig lesz érvényben.

Kínában (Hongkong és Makaó területek nélkül), ahol a járvány december végén elkezdődött, összesen 80 824 esetet tartottak nyilván szombat reggel, ebből 3189-en haltak meg és 65 541-en gyógyultak meg.

Péntek és szombat között tizenegy új megbetegedést és 13 halálesetet jelentettek.

Indiában eddig két áldozat van, egy 76 éves férfi és egy 68 éves nő, 82 fertőzést jelentettek eddig a hatóságok. Ororszországban 47-en betegedtek meg.

Péntek 18 óra óta Ecuador bejelentette az első halálesetet, Koszovó, Mauritánia, Uruguay, Suriname, Guatemala, Antigua-és-Barbuda, Szváziföld, Porto Rico és Guinea pedig az első megbetegedést.

Az AFP adatai szerint Ázsiában szombaton 10 órakor összesen 91 346 megbetegedést tartottak nyilván (3299 haláleset), Európában 36 399 esetet (1514 halálozás), a Közel-Keleten 12 475 esetet (257 halálozás), az Egyesült Államokban és Kanadában 2350 esetet (48 halálozás), Latin-Amerikában és a Karib-tengeri térségben 388 esetet (5 halálozás), Óceániában 244 esetet (3 halálozás). Afrikában pedig 205 esetet (6 halálozás).

A Fülöp-szigeteken újabb adatok szerint 98 fertőzöttje és nyolc halottja van a koronavírusnak. Afrikában is növekszik a fertőzések száma: Ruandában regisztrálták az első fertőzést, egy indiai állampolgár kapta el a vírust, aki március 8-án érkezett Kigaliba. Ruanda a 19. afrikai ország, ahol már jelen van a járvány. Namíbiában is regisztrálták az első két fertőzést egy spanyol párnál, amely szerdán érkezett az afrikai országba.

Alig néhány utas egy bilbaói metróállomáson 2020. március 14-én. Az előző nap a spanyol kormány szükségállapotot hirdetett ki az új koronavírus járványa miatt. Forrás: MTI/AP/Alvaro Barrientos

Halasztások a sportban is

A szombati fejlemények szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát.

Az Európai Karate Szövetség arról értesítette a magyar szövetséget, hogy március 25. és 29. között - nem rendezik meg az - olimpiai kvalifikációs sorozatba is beletartozó - felnőtt karate Európa-bajnokságot, amelyre Bakuban került volna sor.

Elmarad a Németország-Olaszország felkészülési labdarúgó-mérkőzés, melyet március 31-én Nürnbergben rendeztek volna meg, ezt a két érintett ország szövetsége jelentette be. Neil Kilgour, az edinburghi maraton igazgatója közölte, hogy nem tudják megrendezni a versenyt az eredetileg tervezett május 24-i időpontban. Az új dátumot várhatón hétfőn jelentik be.

A labdarúgó Bajnokok Ligája és Európa Liga soron következő mérkőzéseit mind elhalasztották,

a nemzeti bajnokságokban pedig vagy zárt kapus mérkőzéseket rendeznek, vagy minden meccset töröltek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség pedig február 12-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt április 19-én nem rendezik meg a Kínai Nagydíjat. Pénteken ugyanakkor már közölte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj elhalasztását, a jövő hétvégére tervezett bahreini, illetve az április első hétvégéjére kiírt vietnami futammal egyetemben. A sorozat a tervek szerint május végén, Európában kezdődhet.