Elgázolt, majd cserbenhagyott egy gyereket egy kazincbarcikai nő

Vágólapra másolva!
A rendőrök befejezték a nyomozást annak a 31 éves, kazincbarcikai nőnek az ügyében, aki tavaly májusban elütött egy zebrán áthaladó gyereket, majd megállás nélkül tobábbhajtott.
Vágólapra másolva!

A 31 éves nő május 29-én délután Kazincbarcikán közlekedett autóval, amikor az egyik zebrán

elütött egy gyereket, akit anyja kézenfogva kísért át az út túloldalára. A sofőr a balesetet követően megállás, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A gyerek könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök még aznap azonosították, elfogták, majd kihallgatták a fiatal nőt.

Forrás: Police.hu

A rendőrök befejezték a vizsgálatokat, és átadták az iratokat az ügyészségnek.