Második hete csökken az influenzás betegek száma Magyarországon

Influenza betegség  vírus megfázás nátha láz lázas
Vágólapra másolva!
Országosan csökkent az elmúlt két hétben az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma, de voltak olyan megyék, ahol az orvosnál megjelentek száma még növekedett - közölte szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az orvoshoz forduló betegek között nőtt az influenzások aránya.

Azt írták, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban

március 2-8-ig 36 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, szemben az azt megelőző 38 ezerrel.

A 10. naptári héten hat megyében (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas) emelkedett, négy megyében (Hajdú-Bihar, Nógrád, Veszprém, Zala) nem változott, a többi területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

A betegek többsége 14 év alatti gyermek és fiatal felnőtt volt.

A laboratóriumi vizsgálatok az influenza A vírusát igazolták a beküldött minták többségében - írták.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az NNK közölte azt is, hogy felfüggesztették a honlapon korábban közzétett és folyamatosan frissített, az influenzajárványra vonatkozó látogatási tilalmak listáját, mert

az országos tisztifőorvos március 8-tól visszavonásig az összes fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális intézményben látogatási tilalmat rendelt el a koronavírus-megbetegedésekkel összefüggésben

- olvasható a jelentésben.