Gulyás Gergely: Az operatív törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak

Budapest, 2020. március 10. Mentőautók távoznak a budapesti Szent László Kórházból 2020. március 10-én. Az egyészségügyi intézményben kezelik a koronavírus-fertőzött betegeket. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az Operatív Törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás Gergely azt mondta,

a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter elmondta, az Operatív Törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni - tette hozzá.

Gulyás Gergely hangsúlyozta,

mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy "csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon".

Emlékeztetett arra, hogy rendkívüli jogrend országos elrendelésére az elmúlt években nem volt példa, de az árvíz idején több térségben elrendeltek ilyet.

A kormány 9 órakor kezdődő ülésén kezdett tárgyalni az Operatív Törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.