Ausztria felfüggesztette a személyvonat-forgalmat Olaszországgal

koronavírus, osztrák olasz határ, Ausztria, Olaszország, Brenner-hágó
Gries am Brenner, 2020. március 10. A Brenner-hágó határátkelőhelye az osztrák-olasz határon 2020. március 10-én. Az osztrák határon az Olaszországból érkező járműveket szúrópróbaszerűen ellenőrzik a koronavírus-járvány terjedése miatt. Olaszországban eddig 463 ember halt meg a járvány következtében. MTI/AP/Kerstin Joensson
Vágólapra másolva!
Ausztria felfüggesztette a személyvonat-forgalmat Olaszországgal - közölte az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) szóvivője szerdán.
Vágólapra másolva!

Szerdán egyúttal megkezdődik az autók ellenőrzése az olasz határon. Stefan Eder rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a délelőtt folyamán előkészületek zajlanak, amelyek részeként kisebb technikai átalakítások szükségesek, például leszerelnek szalagkorlátokat. Emellett tisztázni kell, hová terelik az autókat, és mihez kezdenek a kialakuló forgalmi dugókkal. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor kezdődik meg az ellenőrzés.

Az osztrák kormány kedden további óvintézkedéseket léptetett életbe a koronavírus elleni küzdelem jegyében, egyebek között

megtiltotta a beutazást Olaszországból.

Az országban rekedt mintegy 4000 osztrák állampolgár hazautazását az osztrák külügyminisztérium segíti, de nekik két héten át karanténban kell maradniuk.

Szerdán egyúttal megkezdődik az autók
ellenőrzése az olasz határon Forrás: MTI/AP/Kerstin Joensson

Emellett elrendelték, hogy legkésőbb jövő hétfőig be kell szüntetni az oktatást az ausztriai felsőoktatási intézményekben, valamint az iskolák és az óvodák esetleges bezárásáról is tárgyaltak. A bécsi kormány betiltotta az ötszáz fősnél nagyobbra tervezett kültéri, illetve a százfősnél nagyobbra tervezett beltéri rendezvényeket, és arra biztatta az országban működő vállalkozásokat: segítsék elő, hogy munkavállalóik távmunkában dolgozhassanak.

Szerdán minden állami múzeumot bezártak. Turisták nem látogathatják a bécsi Szent István-székesegyházat, de a misék továbbra is engedélyezettek, ha a hívők létszáma nem haladja meg a száz főt.

Az alpesi köztársaságban szerda reggeli adatok szerint 206-an fertőződtek meg az új koronavírussal. Halálos áldozatról nem tudni.

Svájc lezárt több határátkelőt

Eközben kilenc kisebb határátkelőt zártak le az Olaszországgal határos svájci Tessin kantonban a koronavírus miatt. A határforgalmat a nagyobb átkelőkön bonyolítják - közölték az illetékes hatóságok szerdán.

Több svájci politikus azt követelte, hogy zárják le az összes határátkelőt.

Tessinben a legtöbb a fertőzöttek száma. A kantonban csaknem négyezer olasz orvos és ápoló dolgozik, és naponta hetvenezren érkeznek Olaszországból a tessini határátkelőkön keresztül. Több svájci cég szállodai szobákat bérelt, hogy ideiglenesen el tudja helyezni olasz dolgozóit.

Svájcban szerdáig körülbelül 600 embernél mutatták ki az új koronavírust.